Közel 800 ezer személyautót érinthet a céges fenntartású autók kiszorítása az ársapka alól.
Rendkívüli Kormányinfó
Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt Gulyás Gergely a szombati – rendkívüli – Kormányinfón jelentette be, hogy a hazai finomítói kapacitás átmeneti csökkenése, a háború és az Oroszországra kivetett európai szankciók miatt szűkösség állt elő kőolajból illetve üzemanyagból. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Leáll a finomító
A helyzet közvetlen oka, hogy karbantartás miatt leáll a Mol százhalombattai finomítója augusztusban, – ennek részleteiről portálunk is beszámolt korábban – ami a hazai finomítás száz százalékát adja. A felújítás jobb esetben egy hónapig tart, de akár tovább is elhúzódhat.
A kormány döntése
A kormány emiatt úgy döntött megfogadja Hernádi Zsolt Mol-elnök javaslatát, azaz egyfelől felszabadítja a stratégiai kőolaj- és üzemanyagkészlet mintegy negyedét, másrészt szűkíti azok körét, akik a 480-as literenkénti ársapkával tankolhatnak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kapcsolódó:
Csak a magánszemélyek
A kedvezményezettek körében ezentúl csak a magánszemélyek által üzemben tartott járművel és a taxik maradhatnak, a céges járművek azonban szombat déltől már csak piaci áron tudnak tankolni.
800 ezer autóst érinthet
A Portfolio most úgy értesült, hogy a döntés közel 800 ezer személyautót érint. Vagyis mától a fogyasztás mintegy fele értékesíthető még 480-as áron, a másik fele piaci árú lesz.
Moltól vásárolták
A portál szerint azok a külföldi olajipari cégek, mint az OMV, eddig csak annyi üzemanyagot hoztak be az országba, amennyit piaci áron tudtak értékesíteni, a többit az orosz olajhoz hozzáférő Moltól vásárolták meg.
Érdekük éehet több üzemanyagot behozni?
Mivel nőtt a piaci alapon vásárolni kénytelen tulajdonosok száma, ezért a külföldi cégeknek már érdekükben állhat több üzemanyagot behozni az országba, ezzel csökkenhet a nyomás az ellátási gondokkal küzdő Molon.
Kapcsolódó:
Kiemelt kép: Illusztráció