A fővárosi önkormányzat a maszkviselés szigorítását kezdeményezi a kormánynál az új igazolt koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Nyárig volt érvényben
A fővárosi önkormányzat azt kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Július 3-án így enyhítettek
A maszkhasználat csak az egészségügyi és szociális intézményekben (kórház, orvosi rendelő, fogorvosi rendelő, idősek otthona, lakóotthonok, rehabilitációs központok) lesz kötelező. Minden egyéb helyen (vendéglátó üzletekben, tömegközlekedési eszközökön, szálláshelyen, üzletekben) nem kötelező, azonban mindenki jogosult viselni azt. Munkahelyen azonban most is kérhetik.
Legalább Budapesten
Ha a kormány ezt „nem érzi országosan szükségesnek”, akkor adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek, Budapest területén a fővárosi önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Legalább a kerületekben
Mint írták, jelenleg „sajnálatos módon” az önkormányzatoknak nincsen lehetősége elrendelni a maszkviselést, ugyanis a „tárgykört” központi jogszabály szabályozza.
Pintér Sándornak ment a levél
A Főpolgármesteri Hivatal közölte, Karácsony Gergely főpolgármester Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelet, amelyben felhívta a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének héten hozott javaslataira is: ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy
zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése
– tették hozzá.
Az idősekkel már megbeszélték
A közlemény szerint a javaslatról csütörtökön egyeztettek a Fővárosi Idősügyi Tanáccsal is, amely egyhangúlag egyetértett a döntéssel.
Felfutó ág
A közleményben mindezt azzal is indokolták, hogy a koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján „felfutó ágába” került: immár több napja ezer feletti az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma, illetve az Egészségügyi Világszervezet által „a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett öt százalék fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya”.
Nem sokkal korábban még nem volt értelme
„A BKK járatain a jelenlegi állás szerint nem sok értelme lenne kötelezővé tenni a maszkviselést úgy, hogy sehol máshol nem az: a nemzetközi tanulmányok szerint a közösségi közlekedésben alacsonyabb a fertőzés kockázata, mint más beltéri közösségi terekben” – mondta egy nappal korábban Fekő Ádám, a fővárosi önkormányzat sajtóreferense.