Bolgár ivókutat avattak Szigetszentmiklóson, a legnépesebb bolgár közösséggel rendelkező magyarországi településen pénteken, a bolgár-magyar barátság napján.

A magyar és a bolgár parlament 2016-ban nyilvánította október 19-ét, Rilai Szent János, Bulgária védőszentjének ünnepét a két állam barátsága napjának.

Büszkék vagyunk a múltunkra! A BudaPestkörnyéke.hu elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. Cikkeinket havonta már 300 ezer alkalommal olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is minket olvasol!

Bolgárok az agglomerációban

A magyarországi bolgárok szétszórtan élnek az ország mintegy 170 településén de Budapesten és környékén él kétharmaduk, elsősorban a Csepel-szigeti Halásztelken, Szigetszentmiklóson.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Magyarországra a hazai bolgárok több hullámban telepedtek be. A 15. században a törökök elől menekültek, a bevándorlók következő hulláma a török hódoltság után kereskedőként érkezett az országba. A kertészettel foglalkozó bolgárok csoportja a 17. és a 18. század fordulóján indult útnak.

Mindenütt, ahol letelepedtek; meghonosították az intenzív, öntözéses zöldségtermesztést. A bolgár kertészek egyfelől hiányt pótolnak a kertgazdálkodásban, másfelől új szükségleteket teremtettek és elégítettek ki. Általában a nagyobb városok szélén bérelt földön, viszonylag kis területen a piaci igények kielégítésére termeltek, az iparosodó régiók, városok zöldségigényét biztosították. A bolgárok honosították meg Magyarországon a padlizsánt.

Nemzetiségi közösségi ház

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta, hogy az országos bolgár önkormányzattal közösen megújítják a nemzetiség közösségi házát, valamint szeretnének egy óvodát és egy közösségi teret kialakítani, amelynek építése 2020-ban el is kezdődhet.

A bolgároknak segített az ortodoxia az 500 éves muszlim elnyomás túléléséhez, a vallás segített megőrizni a bolgár közösséget. „A kereszténységben össze kell fognunk” – hangoztatta az államtitkár.

Régi hagyomány az ivókutak építése

Ilijana Jotova bolgár alelnök megköszönte a település önkormányzatának, amit azért tesz, hogy az ott élő bolgárok jól érezzék magukat. Hozzátette, régi bolgár hagyomány az ivókutak építése, mert a víz a tisztaság és az élet jelképe.

Valeri Szimeonov bolgár miniszterelnök-helyettes közölte: a bolgár közösséget szeretnék azzal támogatni, hogy a bolgár állam tulajdonában álló budapesti, Vágóhíd utcai ingatlan használati jogát átadják nekik.

Szabó József, Szigetszentmiklós polgármestere elmondta, hogy a városban élő bolgár közösség nemcsak elismert része a városnak, de aktivitásával, programjaival szerves alkotórésze lett a közösségi életnek.

MTI, Fótó: MTI/Illyés Tibor