November 1-től kikerül a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek közül a 9. kerületi Ráday utca. Az erről szóló rendelet csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben, Orbán Viktor aláírásával.

Nem árulják el, miért államosították

A 9. kerület ikonikus utcáját államosította Orbán Viktor, lényegében elvette annak kezelését a budapestiektől. A jogszabályhoz nem írtak indoklást, így nem egyértelmű, hogy a kormánynak mi a célja ezzel a sétálóutcával. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Hasonló sors

A hvg.hu szerint a Ráday utcára hasonló sors várhat, mint a korábban államosított Podmaniczky utcára, Vörösmarty és a Széchenyi térre.

Orbán-család érdekeltsége

A két éve államosított Vörösmarty téren nyitott szállodát Orbán Viktor lányának a férje, Tiborcz István. Az 5-csillagos Dorothea Hotelt 2023-ban adták át. Az épületben felsőkategóriás lakások, étterem, illetve rendezvényterem is helyet kapott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Felháborodás

Két éve nagy felháborodást váltott ki az 5. kerületi Vörösmarty tér és Széchenyi tér államosítása, akkor a Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordult az államosított budapesti közterek miatt. 

Pert indított a Városháza

Karácsony Gergely főpolgármester akkor úgy fogalmazott, szerinte az „önkormányzati autonómia semmibevétele”, amit a kormány csinál. A fővárosi önkormányzat a bíróságon pert indított „a tulajdonelvonásért az Alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Orbán Viktor a Ráday utcában – A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült