A csepeli és a ráckevei HÉV-et beviszik a Kálvin térig, a Rákóczi hídnál felépül a Budapest Diákváros, felújítják a Nyugati pályaudvart, metró és villamosvonalakat is.

A főváros javára válik, hogy a kormány és a budapesti vezetés, a miniszterelnök és a főpolgármester között nem csupán jó partneri viszony van, de a Tarlós István javaslatára létrejött Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában közösen is döntünk a budapesti fejlesztésekről – mondta a Demokratának Fürjes Balázs a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A lapban a legjelentősebb tervekről, így az új Duna-hídról, a folyó alatti vasúti alagútról, az észak-csepeli fejlesztésekről és a közösségi közlekedés javításáról is beszélgettek. Az interjú legfontosabb részei azonban a jövőbeni budapesti fejlesztésekkel kapcsolatosak, azokból pedig van bőven:

  • Megkezdődött az új budapesti híd tervezése, amely Dél-Budát, Észak-Csepelt és Dél-Pestet köti majd össze, az M1-M7 bevezető szakaszától a Jászberényi útig
  • Felújítják az összes budapesti HÉV-et
  • A csepeli és ráckevei HÉV-et a Soroksári út nyomvonalán mélyvezetésben beviszik a Kálvin térig
  • Megszűnik a HÉV-sín a Müpa és a Nemzeti Színház előtti Duna-parton
  • A Rákóczi hídtól délre eső területen felhúzzák a Budapest Diákvárost, amely egy nyolc-tízezer egyetemi hallgatónak, illetve egyetemi oktatónak otthont adó kollégiumváros lesz, de lesz itt egy közpark, illetve ide húzzák fel a Nemzeti Atlétikai Központot.
  • Föld alatti alagút kötné össze a Nyugati pályaudvart és a Déli pályaudvar helyett létrehozandó átmenő vasúti állomást, amely a mostani Déli és a Széll Kálmán tér között épülne meg a föld alatt
  • Felújítanák a Nyugati pályaudvart, a vasúti forgalom jelentős része ugyancsak a föld alá kerülne
  • Tarlós István hamarosan a közfejlesztések tanácsa elé terjeszti a 3-as metró meghosszabbítását Káposztásmegyer irányába, néhány villamosvonal megvalósítását és a BKV-járműpark további megújítását is.

Kapcsolódó cikkeink:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tiszta Amerika! Iskolabusszal mehetnek az agglomerációból a gyerekek Budapestre – a dugók csökkenésére számítanak

Kiemelt kép: Budapest a jövőben – BudaPestkörnyéke.hu illusztráció