Csúcson a választások előtti háborús kampány. A kormánypártok fő mondanivalója: háború vagy béke? Szerintük béke csak akkor lesz, ha a választók Orbán Viktor pártjára szavaznak. Schobert Norbi is beszállt a kampányba, interjút adott, ahol elmondta, hogy a haza védelme érdekében hadba küldené a 18 éves fiát. Kár, hogy senki sem beszél arról, miért rosszak az utak, mikor alakítják múzeummá a szégyenteljes állapotban lévő János kórházat, mert készül a Dél-Budai szuperkórház, vagy éppen arról, hogy befejeződik több százezer diák és szüleik szivatása a korszerűtlen oktatási rendszerrel és végre valóban azt tanítják majd a sulikban, ami fontos. Ezek helyett a kormánynak egyetlen üzenete maradt: Stop Háború. Ebbe szállt most be az egykor szebb napokat látott Schobert Norbi is, akinek szintén lehetnének kérdései, de inkább csendben marad.

Sokkterápia

Az Orbán-kormány folyamatos sokk-kampányban tartja az országot, elárasztottak minket a „Stop háború”- s plakátok. A kormány szerint csak akkor lesz béke, ha az Fidesz nyer. Több településen már annyira kiakadtak, hogy átragasztják, átfestik, vagy éppen levetetik a kormány háborús plakátjait. Ide kapcsolódik: “Összecsinálta magát Piliscsaba polgármestere” – állítja Menczer Tamás, aki szégyelli magát, amiért a polgármester levetette a Stop Háború plakátot az iskola mellől

Orbán Viktor tudja, hogy a háborús riogatás mindig bejön

A fideszes celebek és megmondóemberek azon versenyeznek, hogy ki tudja egy mondaton belül többször kimondani a háború szót. Legutóbb mi is megírtuk, hogy évekkel ezelőtt Orbán Viktor mit mondott a háborús pszichózis kampányokban történő felhasználásáról. Ezt a videót a cikkünk alján nézheted meg. Egyes elemzők szerint a kormánynak nincs mit mondani a választóknak, ezért inkább riogatnak és nagyon egyszerű üzenetet küldenek: háború lesz, ha nem a Fideszre szavazol. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Hol a pénz?

Az egykori Fidesz-holdudvarba tartozó Magyar Péter is több helyen elmondta, hogy amíg az országot rettegésben tartják, nem kell beszélni az ellopott nemzeti vagyonról, a méltatlan állapotban lévő kórházakról, a korszerűtlen oktatásról és a pocsék utakról. Magyar Péter azt kérdezi, hol a pénz, az a 40 ezer milliárd forint, ami az Európai Unióból érkezett. Válasz nincs, csak annyi, hogy háború vagy béke.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Schobert Norbi nem akar ágyútöltelék lenni

Schobert Norbi is beszállt a háborús riogatásba. A Borsnak így fogalmazott: “Megint legyünk egy idegen háború ágyútöltelékei? Részemről biztosan nemet mondok! Van egy 18 éves fiam, akiben talán ott van a szándék arra, hogy megvédje a hazát, ahogy bennem is, de a nyomaték itt a hazánkon van! Ha Magyarországot bármilyen külső támadás éri, természetesen minden férfinak és nőnek kötelessége a haza védelme, de csakis akkor!” – fogalmazott Norbi.

Egykor szebb napokat látott a fitnessguru

Kár, hogy az egykor szebb napokat látott fitness guru a népszerűségét militáris célokra, háborús riogatásra használja és nem arra, hogy szentendreiként feltegyen olyan kérdéseket, hogy mikor újítják fel végre a Szentendrét átszelő 11-es utat, amit a helyi fideszes országgyűlési képviselő és kormányszóvivő Vitályos Eszter a két évvel ezelőtti kampányában megígért, majd egy másik fideszes politikus, Lázár János miniszterként lefújt. De azt is megkérdezhetné a döntéshozóktól, hogy mikor újítáják fel végre a szentendrei mentőállomást, amelyben embertelen körülmény közt dolgoznak az életmentők. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Orbán Viktor itt beszél a háborús pszichózisról, 01:20:12-től látható ez a rész

Kiemelt kép: Schobert Norbert – A felvétel Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült