A jelek szerint nem sokat ér el a kormányzat azzal, hogy erőből szeretné leszerelni a tanárok tiltakozását. A megtorló kirúgások után újabb és újabb iskolákban kezdtek tömeges munkabeszüntetésbe a pedagógusok.

Folytatódik az elégedetlenség

Újabb és újabb iskolákból jelzik a tanárok, hogy pénteken megtagadják a munkát, amiért szerdán kirúgtak nyolc pedagógust három budapesti intézményből (hatot a Karinthy Frigyes Gimnáziumból, egyet-egyet az Eötvös József Gimnáziumból és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból) – írja a 444.hu.

További iskolák álltak be a sorban

A Veres Pálné Gimnáziumban rendkívüli szünetet rendelt el az igazgató, mert nincs, aki tanítson: 20-an polgári engedetlenkednek és többen hiányoznak betegség miatt is. Ugyanez a helyzet a Karinthyban, a Vörösmartyban és a Kőbányai Szent Lászlóban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tüntetés is lesz

A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumból 17 tanár jelezte, hogy a részleges vagy teljes munkabeszüntetést választotta. Közleményükben az egyházi iskolák korábbi követeléseit idézik. Az Újpesti Babits Mihály Gimnáziumban 33 tanár csatlakozott a polgári engedetlenséghez. Az Eötvös József Gimnázium diákjai is megmozdulást hirdettek, a Karinthy tanárai pedig délután negyed 1-kor a tankerülethez vonulnak.

Nem hagyott más eszközt a kormány

Az ügy előzményéről korábban mér hírt adtunk. A 18. kerületi gimnáziumból azért rúgtak ki több tanárt, mert polgári engedetlenséggel fejezte ki véleményét. Nem maradt más eszközük, miután a kormány lényegében a láthatatlanná tette a jogszerű sztrájkot, így érdemben nem lehet hatásos nyomásgyakorló akciót tartani.

Nyolc tanárt rúgtak ki

A kirúgásokra válaszként újabb tiltakozási hullám indult el, csütörtökön közel ötszáz tanár kezdett polgári engedetlenségbe, és nem vette fel a munkát, több iskolában ülősztrájkkal fejezték ki szolidaritásukat a diákok.

Ő és a diákok is sírtak

A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium egyik kirúgott tanára egy nyilvános Facebook-bejegyzésben azt írta, a hetedik óra előtt derült ki számára, hogy őt is kirúgták. Ő is és a diákjai is sírtak, amikor elmondta nekik a hírt.

„Senkinek nem kívánom”

„Senkinek nem kívánom azt az érzést. Bemenni az osztályodhoz és megmondani nekik, hogy gyerekek, nagyon sajnálom, de kirúgtak. Nem bírtam ki sírás nélkül, és ezt nagyon sajnálom” – fogalmazott a pedagógus.

A Karinthy volt az álomsuli

„Nekik a Karinthy volt az álomsuli, évek óta ide készültek és a karanténos online tanulás nehézségeit leküzdve sikerült a felvételijük. Szeretnek bejárni, szeretnek itt tanulni. És szeretnek. Tudom. És én is szeretem őket” – írta Nemes Mária, a gimnázium angol-földrajz szakos tanára.

A diákok könnye sebhelyként marad meg

A tanárnő nem a könnyeit sajnálta, hanem azt, hogy a diákjainak így kellett látniuk az osztályfőnöküket. „De még jobban sajnálom azt, hogy ők sírtak. Az én könnyeim lenyelhetőek, de a diákjaim könnyei sebhelyként maradnak meg” – tette hozzá.

Tömeges kirúgások

A Belügyminisztérium közleménye az Eötvös József Gimnázium egy, a Karinthy Frigyes Gimnázium hat és a Vörösmarty Mihály Gimnázium egy tanárának szűnik meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonya december elsejétől a polgári engedetlenségben való részvétele miatt. Itt érdemes megjegyezni, de a jelenlegi miniszterelnök 2007-ben ugyancsak egy polgári engedetlenségi akció keretében eltávolította a Kossuth téren felállított kordont.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd.)