Budapest környékén érezhető a reggeli csúcs. Torlódások vannak az M0-áson, M3-as bevezetőn, 4-es, 10-es, 11-es utakon. Az M1-esnél geodéziai méréseket is végeznek. Vitézy Dávid szerint egyre több lesz az autó és nagyobbak lesznek a dugók, lépni kell.

Változóan felhős, de csapadékmentes az idő. A gyorsforgalmi, valamint a fő- és a mellékutak burkolata szinte mindenhol száraz. A látási viszonyok jók, ködfoltok nem zavarják a közlekedést. Az előrejelzések szerint ma mérséklődik majd a viharos szél, ami az elmúlt napokban több útszakaszon is fennakadást okozott.

Továbbra is erős a forgalom a főváros felé vezető főbb útvonalakon. Az M3-as autópálya bevezető szakaszán, és Mogyoród térségében is telített sávokban lehet autózni, lassú az előrejutás. Az M0-s autóút déli terelt szakaszán mindkét irányban 10-15 perces menetidő-növekedéssel lehet számolni.

A főutakon is érezteti hatását a reggeli csúcs, a 10-es főúton a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton Leányfalutól, a 31-es főúton Mendénél, a 4-es főúton Üllőnél, és az 51-es főúton Dunaharasztinál lassul le a forgalom. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egyre több az autó Budapest környékén

Ahogy azt megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Budapestet övező településgyűrű, vagyis az agglomeráció az ország leggyorsabban növekvő térsége. Sokan költöznek ki a fővárosból és sokan költöznek az agglomerációba az ország más területeiről. Ez a folyamat nem áll le, az elkövetkező években is folytatódni fog.

Ennek az a következménye, hogy mivel a városon kívül nem elég versenyképes a közlekedés, ezért egyre több autó van. 10 évvel ezelőtt a statisztikai hivatal adatai szerint nagyságrendileg 1 millió autó volt Budapesten és környékén. Ma ez a szám 1,2 millió, vagyis 10 év alatt 20%-al nőtt az autók száma, ezt érezni is a fővárosban és az agglomerációban – mondta Vitézy Dávid a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Geodéziai mérések az M1-esen

Az M1-es autópályán, a bicskei szakaszon, Hegyeshalom felé a 18-as és 57-es km között geodéziai méréseket végeznek. Mozgó terelés mellett zárják a külső sávot. 

A 405-ös főúton, Albertirsa térségében a 3-as km-nél, egy műszaki hibás személyautó vesztegel, és elfoglalja a fél útpályát, a forgalom váltakozó irányban halad.

A Dunakanyarban, Visegrád és Nagymaros között közlekedő komp a hónap végéig műszaki ok miatt nem közlekedik. A személyszállítás ez idő alatt a menetrend szerint közlekedő kishajóval zavartalan.

Kiemelt kép: illusztráció