Eddig tiltották, mától akár 100 km/h-val is roboghat a ráckevei HÉV. Az új jogszabályi feltételek arra is lehetőséget adnak, hogy létrejöjjön a HÉV és a hagyományos vasútvonalak közötti technikai átjárhatóság. A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid szerint nagy előrelépés történt.

Korszerű HÉV

„Nagyot léptünk előre: jogszabályi erőre emelkedett az új hév műszaki-jogi kerete, a Vasúti Műszaki Bizottság megjelentette azt a Vasúti Műszaki Előírást, amely alapján megújulhat és működhet majd az új, korszerű H5-ös, H6-os, H7-es vonal, azaz a szentendrei, a ráckevei és a csepeli hév, illetve az ezek összekötésével távlatban tervezett új gyorsvasúti rendszer, amelyet 5-ös metró néven is szoktunk emlegetni.” – írja Vitézy Dávid, nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt a Facebook-oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lecserélték a régit

Mint fogalmazott azért volt szükség új szabályozásra, mert a hévek műszaki paramétereit egy olyan régi jogszabály szabályozta, ami a jövőre nézve már nem jó. A Budapesti Fejlesztési Központ és a MÁV-HÉV Zrt. a tervezőkkel közösen ezért az északi és déli hévek megújításáról és összekötéséről szóló projekt kezdetén meghatározta, hogy milyen legyen az új, de a három meglévő vonalra alapozott gyorsvasút, hogy a fejlesztés után jobban szolgálja az utasokat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyorsabb HÉV

A legfontosabb változás, hogy az eddigi 80 km/h helyett 100 km/h lesz a maximális sebesség. Ezt főleg a ráckevei és a szentendrei vonalak külső szakaszán lesz mód kihasználni ezt. 1100 volt helyett szabványos 1500 voltos névleges feszültség lesz, ezáltal olcsóbbak lehetnek az energiaellátási berendezések.

Vasúti átjárhatóság

55 centiméterrel lesz a sínkorona fölött a peron. Ehhez illeszkedő járművek érkeznek, így a nagyvasúttal azonos módon oldható meg az akadálymentesség, és létrejöhet a vasúti átjárhatóság északon az esztergomi vonal felől és délen a kunszentmiklósi vonal felől.

Sűrűbben járó szerelvények

A nagyvasúton szabványos vonatbefolyásolási rendszer lesz a HÉV-nél is a szabvány, ez a sűrű követés mellett is biztonságos közlekedést tesz lehetővé. Ez mellett az alagutakban már engedélyezik a mennyezetre erősített áramvezető sínek kiépítését is.

Hagyományos vasúti pályán is mehetnek a HÉV szerelvények

A vasút kiépülésekor a H. É. V.-ek, azaz helyi érdekeltségű vasutak egyértelműen a vasút kategóriáján belül léteztek, gyakorlatilag a mellékvonalakat jelentették, igaz a műszaki előírások kevésbé voltak szigorúak. Mára a hévek a főváros környékén maradtak meg elővárosi vasútként, közben jogi környezetük némileg eltávolodott a nagyvasútétól. A HÉV-ek és a hagyományos vasútvonalak közti átjárhatóságot az is segíti majd, hogy kétáramnemű új vonatok érkeznek, amelyek a HÉV-vonalakon és a hagyományos vasúti pályán is működnek.

Óriási HÉV-fejlesztések

Vitézy Dávid nemrég interjút adott a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak. Elmondta, hogy Ráckevei és a csepeli hévet meghosszabbítják a Kálvin téri metrócsomópontig, a föld alatt. „Csak ez a két hév-vonal az, aminek sehol nincs kapcsolata a metróhálózathoz, ezt a régi hiányosságot lehetne így orvosolni, de nyilván ez egy jelentős beruházás. 2022 tavaszára kész engedélyezési terveink lesznek az egész vonalra.” – monda portálunknak a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója.

Európai Unió fizeti a fejlesztéseket

Vitézy Dávid hozzátette: „Mind a szentendrei, a csepeli, mind a ráckevei hév esetében az első ütemekre megvan a forrásunk a járvány utáni helyreállítási tervből. Maga a helyreállítási terv jelenleg vitatott téma Brüsszel és Magyarország között, de bízunk benne, hogy ez a vita mielőbb megoldódik és ezt követően el lehet kezdeni az építkezést ezeken a vonalakon.

A külső szakaszok 2026-re készülhetnek el

Itt is a tervek egy részét már bemutattuk, volt lakossági fórum Csepelen, volt online lakossági fórum a Csepel-sziget déli részén, Szigetszentmiklóstól délre, és Szigetszentmiklós, Dunaharaszti, Soroksár, Pesterzsébeten, ahol bemutattuk az aktuális terveket. Itt is van egy vasúti integrációs tervünk, az, hogy a Kunszentmiklós-tassi vasútvonal elővárosi részét, tehát nem a belgrádi expresszt, hanem az elővárosi S25-öst, Soroksárnál bevezessük erre a vonalra, természetesen ezt is 15 percenként, és akkor ez is a Kálvin térig tud haladni. A külső szakaszok felújítása 2023-ban kezdődhet és 2026-ig tarthat, a belső szakaszok építése értelemszerűen tovább tart az alagútfúrás miatt.” – mondta a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak Vitézy Dávid. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket az interjúkat ne hagyd ki, ha érdekel Budapest és környékének jövője

Kiemelt kép: Szentendrei HÉV – Fotó: BPK