A kormány meghozta az egyedüli helyes döntést a lezárással kapcsolatban – írta a főpolgármester közösségi oldalán csütörtök délután.
Nem lehetett tovább várni
Karácsony Gergely úgy fogalmazott: nem lehetett tovább várni, hiszen csütörtökön hatezer felett az új fertőzöttek száma, 152-en pedig meghaltak. „Közben tudom, hogy egyre türelmetlenebbek vagyunk, én is szeretnék már szabadulni, de egyszerűen ezt még nem tehetjük meg. Mindenkit arra kérek, hogy tartson ki és tartsuk egymásban a lelket” – tette hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Remény
A főpolgármester szerint ehhez reményt adhat, hogy egyre többen szereznek védettséget az oltással, de – mint írta – „mindannyiunk érdeke, hogy még gyorsabban és szervezettebben történjen az oltás”. Emlékeztetett rá: a főváros felajánlotta, hogy oltópontok létrehozásával segíti a kormány munkáját.
Erről beszélt még a főpolgármester
„Minden készen áll, hogy olyan köztereket biztosítsunk, ahol megtörténhet a budapestiek oltása. Az is nagyon fontos, hogy korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan a kormány tegyen meg mindent a veszélybe kerülő egzisztenciák megvédéséért is” – tette hozzá Karácsony Gergely főpolgármester. FONTOS! Pontosan egy éve jelent meg Magyarországon a koronavírus – Ezt mondta a hétvégi tömeges oltásról Müller Cecília – videó
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A szigorítások részletei
Mint ismert Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását.
Eddig lesznek érvényben
A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-tól március 22-ig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak. Március 8-tól március 22-ig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével – tette hozzá.
Itt vannak a pontos döntések
- Az oktatás területén az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárjuk. (A Kormányinfón nem közölte Gulyás Gergely, pontosan melyik naptól zárják be az alsótagozatos osztályokat).
- A középiskolákban, egyetemeken változatlanul nem lesz tanítás.
- Az üzleteket hétfőtől két hétre március 22-ig bezárják. Ez alól kivétel az élelmiszerbolt, a patika, a drogéria és a benzinkút.
- Március 8-22 között minden szolgáltatás szünetel kivéve a magánegészségügyi szolgáltatások.
- A konditermeket is be kell zárni két hétre, az igazolt sportolók meccseire, edzéseire csak zárt kapuk között kerülhet sor.
- A parkok, arborétumok nyitva lesznek, a szabadtéri sportolás megengedett.
- A munkavégzés engedélyezett, ahol mód van rá, ott biztosítani kell az otthon munkavégzést.
- A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező.
- Szigorítjuk a határátlépést.
- A szállodák, vendéglátóipar bértámogatását, adókedvezményét minden szektorra kiterjesztik, melyeknek most be kell zárni.
Az újranyitás kérdése
Gulyás Gergely egyébként arról is beszélt, hogy az újranyitás március 22-én megkezdődik, de fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt. Úgy véli, ha a jelenlegi intézkedéseket mindenki betartja, akkor korábban tudunk nyitni. EZ IS ÉRDEKELHET: Elesett a belgyógyászati területi ellátás Pest megyében – A mentősnek kell kitalálni, melyik klinikára vigyék a beteget
Elfogadják majd Európában a magyar oltásigazolást?
Az EU-nak pillanatnyilag nincs egységes szabályozása, az ezzel kapcsolatos információk álhírek, egyelőre semmilyen döntés nincs. Angela Merkel egyértelműen azt mondta, hogy a nemzeti hatóságoknak kell az oltásigazolásokat kiadni, és azokat el kell fogadni a többi országnak. Ha valaki ezt nem tenné meg, akkor viszonossági alapon Magyarország sem fogadná el azoknak az országoknak az igazolását, melyek a magyart nem fogadják el – mondta el az oltásigazolásokról Gulyás Gergely.
Egyelőre nem kell FFP2-es maszk
Az előzetes sajtóhírekkel ellentétben Gulyás Gergely egyelőre nem beszélt arról, hogy az üzletekben FFP2-es maszk viselése lenne kötelező, azonban ezt még akár holnap bejelentheti a kormányfő reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában. PÁNIK! Lefosztották az emberek az FFP2-es maszkkészleteket, pedig be sem jelentették, hogy kötelező lenne
A részletszabályokat az operatív törzs dolgozza ki
A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-tól március 22-ig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak. A részletszabályokat az operatív törzs dolgozza ki, a kormány hirdeti ki, napokon belül nyilvánosságra hozza. Március 8-tól március 22-ig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével – tette hozzá, megjegyezve: a részletszabályokról az operatív törzs pénteken dönt.
A digitális oktatás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága dolgozza ki
Elmondta, az óvodáknál és az iskoláknál az április 7-i dátum a tavaszi szünet vége; a digitális oktatás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága dolgozza ki és teszi közzé. Hozzátette: a középiskolákra, egyetemekre vonatkozó szabályok – ahol most sincs jelenlétet igénylő oktatás – változatlanok maradnak. ÉRDEKES! Pár napja még nagyon nem ajánlotta, most viszont ezt mondja a kínai vakcináról Zacher Gábor
Erre kérte a munkaadókat
A miniszter arra kért minden munkaadót, ahol lehetséges, biztosítsa az otthoni munkavégzést, különös tekintettel a gyermekes családok esetében.
Mindenhol kötelező a maszk
A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező – hangsúlyozta Gulyás Gergely, illetve szigorításról számolt be a személyi határforgalomnál. A tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák. AZ ELMÚLT 24 ÓRA JÁRVÁNYÜGYI ADATAI! Szomorú csúcson az új itthoni koronavírus fertőzöttek száma, meghaladta a 6 ezret, 152 ember meghalt
Bértámogatások
Elmondta, a már létező, a szállodákra és a vendéglátóiparra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeknek most be kell zárniuk, a korlátozások időtartamára, március 8-tól március 22-ig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: MTI/Mohai Balázs