Az olasz borok, azon belül is a pugliai borok, elsősorban a primitivók valószínűleg ismert fogalmak már a borkedvelők között. Ha mégsem, akkor most hoztunk egy kis összefoglalót róluk, hogy megismerhessük Dél-Olaszország ezen varázslatos italait.

Miért érdemes mindenképp megízlelni őket?

A primitivók egy rendkívül sokszínű csoportját alkotják az olaszországi boroknak. A lehetőségek széles skáláján helyet kapnak a finom desszertborok, a testes ízvilágot képviselő vörösborok, és valahol a kettő között helyezkednek el a könnyedebb, gyümölcsös jegyekkel bíró képviselők is. Bármelyikhez is támadna kedvünk, a Borsuttogónál a legjobb pugliai borokat találhatjuk meg.

A primitivók jellemzően testes, közepesen tanninos, selymes ízű vörösborok. Akkor a legfinomabbak, ha legalább három évig tudtak érni, de a szakértők ajánlása szerint ne legyen öregebb tíz évesnél. A tipikus jegyeit ebben az időintervallumban élvezhetjük legteljesebben. 

És hogy mi mellé fogyasszuk? Természetesen a mediterrán konyha ételeinek kitűnő társa lesz a vacsoraasztalon. 

A szőlő, melyből a primitivo készül

A bor a nevét a szőlőfajtáról kapta, amiből készítik. A primitivo azt jelenti, hogy elsőként érő. Ugyanis ez a szőlő már augusztusban készen áll a szüretre. Rendkívül édes a gyümölcse, mivel a szüret idejére elkezdi elveszíteni a nedvességtartalmát, és a benne lévő tápanyagok és cukrok koncentráltabbak lesznek. Érdekesség, hogy a szőlőt eredetileg görög kereskedők juttatták el Pugliába a mai Horvátország területéről. 

Pugliában három nagy bortermő vidéket különböztetünk meg:

  • Primitivo di Manduria: az itteni meleg éghajlatnak köszönhetően ezek a vörösborok magasabb alkoholtartalommal bírnak, legalább 14%-osak szoktak lenni. A napon már szinte összeaszalódott szőlőszemek miatt édesek. A Primitivók és Manduria neve ma már egyet jelent a minőséggel.
  • Gioia del Colle: Bari városa körül helyezkedik el. Ez a primitivo termsztésének őshazája. A mészköves talajon termett szőlő egészen más jellegű bort eredményez, mint a manduriai: magasabb sav- és alacsonyabb alkoholtartalmúak lesznek a belőle készült nedűk. 
  • Primitivo del Salento: a Salento-félszigeten található. Egyedi és karakteres borok termőhelye ez, melyeken átütnek a gyümölcsös jegyek. Itt a talaj gazdag ásványi anyagokban, sokat süt a nap, ami kézjegyét otthagyja az itt termett borokon is. 

A primitivo nem is olyan távoli rokona

Létezik egy szőlőfajta, amely nagyon hasonlít a primitivóra, és ez nem más, mint a zinfandel. A termőterülete Kaliforniában van, azonban a földrajzi távolság ellenére mégsem állnak olyan távol egymástól. Az érdekelt borászok kezdeményezték a két szőlőfajta DNS-vizsgálatát, mely kimutatta, hogy a két fajta szőlő bizony szinte teljesen megegyezik. Így a primitivókra hivatalosan is ráírhatják a Zinfandel nevet.

Reméljük, ennyi ízelítő meghozta a kedvet egy pohár finom, dél-olasz vörösborhoz!

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a borsuttogo.hu oldalt működtető cég.