Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta saját kutyája támadt rá egy férfira Erdőkertesen. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, meg is kellett műteni, a kutya pedig jelenleg karaténban van.
Ezért támadhatott
A Tények riportja szerint az állat akkor támadt rá a férfira, amikor ő éppen hazaért, valószínűleg azért mehetett neki a gazdájának, mert nem ismerte fel, ugyanis motoros sisakban volt, a kutya pedig ettől megijedhetett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ezt mondja a szomszéd
A riportban megszólalt az egyik rémült szomszéd is, aki elmondta, nem mertek kijönni a házból, mert a kutya csupa vér volt. A család pedig a történtek után sokkot kapott, azt mondták, korábban sohasem volt agresszív a kutya.
Kapcsolódó:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiskora óta nevelte a kutyát
A szomszéd elmondása szerint a négyéves kutya akkor támadta meg a gazdáját, amikor a férfi hazaért az éjszakai műszakja után. Mint mondja a kutya valószínűleg nem ismerte fel a saját gazdáját, ezért támadhatta meg. A szomszéd egyébként az utolsó pillanatban tudta becsukni a kapuját, a megvadult kutya pont ott kószált, a támadást követően pedig lezárták a környéket.
Testvére látta az egészet
A megtámadott gazda testvére is Erdőkertesen él a kisfiával, a nő a történtek után sokkos állapotba került, ám annyit a Tények kérdésére elmondott, hogy a kiabalására szaladt ki, akkor látta, hogy a Dundi névre hallgató kutya a ház előtt marcangolja a testvére karját.
Be tudott ugrani a kerítésen
A férfi végül be tudott ugrani a kerítésen, a testvére ekkor a segítségére sietett, szorítókötéssel próbálta csillapítani a vérzést. Azt mondták a kutya korábban sosem volt agresszív, a férfi már kicsi kora óta nevelte. A támadást követően az állat elszaladt és majdnem kétórát kóborolt a környéken, végül a gyepmester tudta befogni.
A gyepmester fogta meg
A gyepmester elmondta, hogy a kutya morgással adta a tudtára, hogy „hagyja békén” végül elkábították, így sikerült elfogni. Most két hétre karanténba kerül, ezt követően fogják megvizsgálni. Ha a kutyát veszélyesnek ítélik meg, akár el is altathatják.
Meg kellett műteni
A megtámadott férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meg kellett műteni, jelelneg a váci kórházban ápolják. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A teljes riport itt nézhető vissza:
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay