Rejtélyes körülmények között veszett nyoma annak férfinak, aki pénteken Dorogról indul a fővárosba dolgozni, de oda már nem érkezett meg.
Kétgyermekes családapa tűnt el
Igen rejtélyes körülmények között veszett nyoma a kétgyermekes családapának, a 44 éves Nékám István Zoltánnak. Péntek reggel Dorogon még felszállt a vonatra, de a budapesti munkahelyére már nem érkezett meg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A felesége adta ki a riasztást
„Kérem, aki tud, segítsen! Reggel a 6.14-kor induló vonattal indult el Dorogról a Nyugati pályaudvar felé, de a munkahelyére nem érkezett meg.” – írta a közösségi oldalakon.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Telefonját egy ideig be tudták mérni
„A cellainformáció szerint a telefonját a rendőrség Piliscsaba, Pilisjászfalu és Úny háromszögében mérte be, amíg még működött. Aztán viszont megszűnt a jel, és azóta sem lehet róla semmit sem tudni.
Ő Nékám István Zoltán
185 cm magas, őszes haj, barnás-zöld szem, utoljára viselt ruházata fekete-kék dzseki, sötétkék farmernadrág, sötétkék pulóver és galléros póló, szürkés hátizsák. Ismertető jel a szája feletti anyajegy.
A Facebookon is közzétették a fényképét
A család összetört
Bár a Bors is próbálta megkeresni a családot, de egyelőre senki nem akar nyilatkozni. A legrosszabbra meg gondolni sem mernek. Mindenki visszavárja Istvánt.
Egy hasonlóan jól szituált ember egy koncert után tűnt el
Mint ahogyan korábban a budapestkornyeke.hu is megírta, Szűcs Tamás, a Pátria nyomda termelési igazgatója tavaly szeptember 29-én, egy Budapest Parkban rendezett koncert után nyom nélkül tűnt el.
Két barátjával ment bulizni, többé soha nem látták
Szűcs Tamás két barátjával találkozott, majd a Budapest Parkba mentek a Sofi Tukker zenekar koncertjére. A rendezvény vége óta nem adott életjelet magáról.
Annak a történetnek tragikus vége lett
Valamivel több mint egy hónappal később találtak egy holtestet 50 kilométerrel távolabb az eltűnése helyszínétől, Adonynál, amiről feltételezték, hogy eltűnt fiatalemberé lehet. Később a DNS-tesztek igazolták, hogy sajnos tényleg Szűcs Tamást találták meg. A halála körülményeiról továbbra sincs hír, a rendőrség nyomozást folytat.
A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt fotó: Facebook