Levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez a katolikus, a református és az evangélikus egyház, hogy a lelkészeiket is vegyék előre az oltási sorrendben. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint másokhoz hasonlóan a lelkészek is az életüket kockáztatják a munkájuk során, ezért igényt tartanának a mihamarabbi vakcinára. Most a lelkészek kérésére megérkezett a válasz az Emmitől.
Nekik is kell az oltás
Mint korábban beszámoltunk róla, Fabiny Tamás szerint a lelkészek is küzdenek a koronavírussal a munkájuk során, például amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Levelet írtak
A püspök úgy véli, hogy a lelkészek a munkájuk során kifejezetten veszélyhelyzetben vannak, és mivel a munkájuk hasonlít a pedagógusokéhoz, ezért hozzájuk hasonlóan őket is előrevehetnék az oltási sorrendben. Követelésüket levélbe foglalták, amelyet elküldtek Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy fontolják meg a kérdést.
Hirdetés
Időseket oltják
Az egyházak kérdésére végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) adott választ. Mint írták, az oltások beadatása az oltási terv szerint zajlik, és mivel jelenleg az időseket oltják, így nem fog sor kerülni a lelkészek külön vakcináztatására. Hozzátették, hogy azok a lelkészek, akik 65 évnél idősebbek, természetesen megkaphatják az oltást, az oltási rendnek megfelelően – írja az ATV.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagy a nyomás
Fabiny véleménye szerint a lelkészekre nagy feladat hárul a járvány során, mert nekik is részt kell venniük a járvány okozta depressziós hangulat feljavításában. A püspök továbbá úgy véli, hogy a kiábrándult társadalom felépülésében sokat tudnak segíteni az egyházak.
Elhunyt egy plébános
Az oltásra feltehetően azért is jelentkeztek be a lelkészek, mert nemrég koronavírusban elhunyt a Szent István-bazilika plébánosa, Snell György. A bazilikában ezenfelül olyan káplán atyák is elkapták a fertőzést, akiknek a kiesése miatt már szüneteltetni kellett a miséket a bazilikában.
Elhunyt Snell György
„Február 26-án, pénteken hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél Covid-fertőzést állapítottak meg” – írta közleményében akkor Erdő Péter bíboros, prímás.
Ezt mondta Erdő Péter
„Snell György püspök életéért és szolgálatáért hálásak vagyunk, és imádságunkkal a Mindenható Isten irgalmába ajánljuk. A temetéséről később rendelkeznek” – mondta a bíboros.
Mások is elkapták a fertőzést
Erdő Péter szerint azonban nemcsak Snell György kapta el a koronavírust, hanem más káplán atyák is megfertőződtek. Éppen ezért szerinte fel kéne kutatni az összes kontaktszemélyt, aki a Szent István-bazilikában lehetett.
Folyamatosan oltanak
Mindeközben az oltás folyamatosan, rendben és ütemezetten zajlik. A legfrissebb koronavírusszámok szerint eddig már 2 312 501 fő megkapta legalább az első oltását. Továbbra is az időseket oltják, de az iskolák lehetséges újranyitása miatt a pedagógusokat is előrevették az oltási sorrendben. Ezen kívül még a kismamák és a várandósok vakcináztatását hozták előbbre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: mise a Szent István-bazilikában – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu