Sokáig kikötözve tartották a Honvéd kórház Covid osztályán azt a kínai férfit, aki március 13-án sebészollóval támadt rá egy 54 éves, lélegezgetőgépen lévő betegtársára. A matematika szakos tanárnőt a férfi olyan súlyosan megsebesítette, hogy pár nap múlva meghalt.
Ámokfutó a Honvéd kórházban
Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt egy férfi a Honvéd kórházban egy sebészeti ollóval sebesített meg minden ok nélkül több beteget, köztük egy altatásban lévő, lélegeztetőgépre kapcsolt nőt. Az ámokfutót a kórház udvarán sikerült megállítani, elfogták a rendőrök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Korábban lélegeztetőgépen volt
A Honvéd kórház 6. kerületi telephelyén egyszer csak a korábban szintén lélegeztetőgépen lévő 37 éves férfi felkelt az ágyából, magához vette a veszélyes, borotvaéles orvosi eszközt.
Pánik tört ki az osztályon
A magyarul egyáltalán nem beszélő, 37 éves férfi őrjöngeni kezdett a folyosón, majd találomra odament egy asszonyhoz akit fojtogatni kezdett, de a nő még el tudta hárítani a támadást. Segítségért kiáltott, amire a nővérek és a biztonsági személyzet tagjai is felfigyeltek. Az osztályon pillanatokon belül kitört a pánik.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Találomra választotta ki áldozatát
Ezután beszaladt arra a részlegre, ahol a lélegeztetőgépen lévő betegeket ápolják és találomra kiválasztotta Mariannát. Az öntudatlan állapotban lévő 54 éves testét kezdte el szurkálni, majd a vér láttán elmenekült.
Súlyosan megsebesítette a tanárnőt
A rendőrség későbbi közleménye szerint a súlyosan megszurkált magatehetetlen tanárnő életveszélyesen megsérült a támadás következtében, a fellépett oxigénhiány miatt az orvosoknak újra is kellett éleszteniük. Vasárnapra kritikussá vált az állapota, majd március 17-én meghalt.
Kikötözve feküdt
A kínai férfi korábban szintén lélegeztetőgépen volt, tette előtt kikötözve feküdt a Honvéd Kórház Covid osztályán. Valaki azonban úgy döntött, már nincs szükség arra, hogy a férfi mozdulatlanul feküdjön, eloldozta a kötést, mire a tettes véres ámokfutásba kezdett – írja a Blikk.
Kegyetlenül elbánt áldozatával
Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy mi váltotta ki a férfinál ezt az eszelős viselkedést, annyi biztos: több mint tucatszor szúrta meg az asszony fejét, súlyosan megsebesítve az agyát is, több döfés a nő szemét érte.
Válaszokat vár a család
Marianna hozzátartozója korábban azt mondták, választ várnak a kórháztól, hogyan történhet ilyen bűncselekmény az intézményben. A Honvéd kórház a kérésnek eleget tett, a napokban videócseten megbeszélést tartottak a tanárnő családjával.
Szabadon mászkált a kórházban a tettes
A kórház vezetőség szerint részükről nem történt mulasztás. „Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy minden tiszteletem a kórház dolgozóié, hiszen a járványhelyzet miatt kialakult megfeszített tempóban is helytállnak és rendületlenül gyógyítják a covidos betegeket. Azt azonban meg kell említenem, hogy meglátásom szerint nagy hiba volt, hogy a kínai állampolgárságú férfiről valaki levette a kötéseket, és innentől szabadon mozoghatott” – mondta a Blikknek a gyászoló család ügyvédje, dr. Lichy József.
Az iskolában kapta el a vírust
Nagy valószínűséggel a matematikát és fizikát tanító Marianna az iskolában kapta el a vírust, hiszen ameddig egészsége engedte, bejárt a budapesti általános iskolába oktatni. Diákjai rajongásig szerették a mindig kedves tanárnőt, családját rettenetesen megviselte váratlan elvesztése, az meg pláne, hogy ilyen borzalmas körülmények között távozott az élők sorából.
Elmegyógyintézetben van
A tettes jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van. Tettére nem tudott magyarázatot adni, elmondása szerint nem emlékszik semmire. A Blikk elért egy férfit, aki ismeri a több mint 10 éve Magyarországon élő tettest.
Állítólag nem drogozott
Az ismerős elmondása szerint a kínai közösséget is nagyon megrendítették a történtek. Az elkövető szakácsként dolgozott egy budapesti étteremben, a munkáját állítólag rendesen látta el. Magyarul nem beszél. Az ismerős nem tud róla, hogy a férfinak korábban drogproblémái lettek volna, szerinte valamilyen gyógyszer, talán nyugtató váltotta ki nála ezt az elborulást.
Belső vizsgálat indult
Az esettel kapcsolatban a kórház azt közölte, belső vizsgálat indult, ám a folyamatban lévő nyomozás miatt nem adhatnak tájékoztatást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Honvéd kórház – Forrás: honvedelem.hu