Koronavírusos Tuzson Bence az Észak-pesti agglomeráció, Dunakeszi környékének fideszes országgyűlési képviselője. A BudaPestkörnyéke.hu információi szerint vasárnap óta vannak tünetei a képviselőnek.

Fertőzött lett a képviselő

Elkapta a koronavírust Tuzson Bence Dunakeszi, Göd, Fót, vagyis az Észak-pesti agglomeráció településeinek fideszes országgyűlési képviselője.

Már tünetei is vannak

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál információi szerint a képviselőnek vasárnap óta vannak tünetei, jelenleg otthon van budakeszi otthonában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elkapta a vírust a polgármester felesége is

Közben Göd momentumos polgármestere Balogh Csaba arról írt a közösségi oldalán, hogy felesége is elkapta a vírust. Így fogalmazott: „Múlt héten a feleségem COVID pozitív lett, és így karanténba került az egész család. Ez szerencsére csak a testületi ülések elnökölésében akadályozott, egyébként tudtam dolgozni, és azóta a tesztem is negatív lett.” – írta a polgármester.

Az első fideszes koronavírusos

A Fideszben Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója kapta el először a koronavírust augusztus végén. Több politikus is részt vett azon a balatoni partin, ahol Hollik is ott volt, ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és helyettese, Orbán Balázs is hatósági karanténba került.

Kuncze Gábor is elkapta a vírust

Kuncze Gábor is elkapta a koronavírust, szeptember végén intenzív osztályon ápolták. Az egykori SZDSZ-es politikus a feleségét látogatta meg a kórházban, valószínűleg ott kaphatta el a vírust. A közösségi oldalára azt írta a volt belügyminiszter, hogy mindenki húzzon maszkot, mert nem finom a Covid!

Dunakeszin volt karanténban Gáspár Laci

Szeptember elején írtuk meg, hogy pozitív lett Gáspár Laci koronavírus-tesztje. A Dunakeszin élő énekes emiatt nem lehetett ott az RTL Klub Álarcos énekes műsorában, otthon volt ő is karanténban és viszonylag jól megúszta. Annyit mondott: „Alapvetően jól vagyok, egy kis gyengeségen kívül semmi nem utalt arra, hogy elkaptam volna a vírust, csak a tesztelésen derült ki.”

Kórházba került az énekes

Az EDDA frontembere, Pataky Attila és billentyűse, Gömöri Zsolt nem voltak ilyen szerencsések. Ők is elkapták a vírust és kórházba kerültek. Pataky Attila azt mesélte, hogy kemény menet volt. „A kórházban fekve a falakon át hallgatod a többiek jajgatását, kapaszkodj meg, nézd a falat” – mondta elcsukló hangon a zenész.

Tüdőgyulladást okozott

Kezdődő tüdőgyulladásom volt, csak suttogva, fojtott hangon bírtam beszélni. Teljesen el voltak gyengülve a hangszalagjaim – mondta akkor Pataky Attila.

Fejfájással kezdődött

Gömöri Zsolt először azt hitte csak egy szokásos migrén és nemsokára elmúlik. Mint mondta, egy pénteken kezdődött az egész fejfájással, hétfőre már belázasodott és hirtelen roppant erős végtagfájdalmai lettek. Annyira fájt mindene, hogy a hálószobából a mosdóba alig tudott kikecmeregni, pedig mindössze 4 métert kellett csak megtennie.

Égető láz

„Az egész testemben hihetetlen izomfájdalom, végtagfájdalom jelentkezett és folyamatos 39 fokos égető lázam volt. Azt sem tudtam, hogy merre van az előre” – mesélte a kórházban Zsolt.

Majdnem intenzívre került

Légzési nehézségei nem voltak, így nem kapott oxigént és a lélegeztetőgép sem került szóba, azonban közel állt ahhoz, hogy intenzívre kerüljön.

Az emberek fele elkapja

Barabási Albert László, hálózatkutató

Az amerikai Bostonban hálózatkutatóként dolgozó Barabási Albert László azt állítja a lakosság fele alkapja a koronavírust, azért kell védekezni, hogy lelassítsuk, mert akkor jut csak orvosi ellátás azoknak, akik majd nagyon betegek lesznek. Nagyon érdekes ez a cikkünk, ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tuzson Bence, országgyűlési képviselő – Forrás: Facebbok/Tuzson Bence