Egyre nagyobb a feszültség a Bethesda Gyermekkórházban. A türelmetlen szülők gyakran kiabálnak a kórház dolgozóival. Az intézmény szerint a járvány miatt fogynak a dolgozók, akik egyre fáradtabbak is, így a konfliktuskezelés sok energiát vesz el tőlük.
Márciusban még tapsoltak nekik
Míg a járvány kezdetén az egészségügy irányába hatalmas lelkesedés, taps és elismerés volt tapasztalható, mára inkább a fokozódó szülői feszültség érezhető – mondta az InfoRádiónak Tamásné Bese Nóra.
Feszültek a szülők
A kommunikációs vezető szerint mindez egyfelől teljesen érthető, miután újabb és újabb intézkedések, megszorítások lépnek érvénybe a Bethesda életében is, aminek ráadásul nem látszik a vége.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva tudod elérni
Nem méltó a hangnem
„Ugyanakkor sokszor olyan hangnemet engednek meg a szülők maguknak, ami nem méltó ahhoz a munkához, ami napról napra zajlik a gyermekkórházban és a legtöbb egészségügyi intézményben.” – mondta a Bethesda Gyerekkórház munkatársa.
Rendőrt is hívtak már
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szülők kiabálnak az egészségügyi dolgozókkal, számonkérik őket. Volt, hogy rendőrt is kellett hívni, annyira eldurvult a helyzet.
Sok a panaszos levél
Emellett a panaszos levelek is sokkal nagyobb arányban találják meg az intézményt, és bár lehet egy-egy jogos, tapasztalatuk szerint inkább arról van szó, hogy a szülők türelme a végéhez közelít, ami részint az egészségügyön csattan.
Egyre többen esnek ki a munkából
Még ha dupla annyi is az elvégezendő munka, hiszen egyre többen esnek ki a munkából a vírus miatt, egyre több családot érint a járvány, azoknak kell „megküzdeniük” a családtagokkal, esetleg rendőrt hívniuk, ha olyan fenyegetés éri őket, akik a 12 órás műszakokat viszik. Utóbbi nem rendszeres, de sokkal több van belőle, mint korábban.
Már a Facebookon is szóvá tették
A Bethesda Gyermekkórház szeptember közepén Facebook oldalán írt arról a tavaszi hullámhoz képest mennyire megváltozott az emberek hozzáállása az egészségügyi dolgozókhoz. Erről a BudaPestkörnyeke.hu ebben a cikkében írt.
Fellökte a biztonsági őrt
Szintén szeptemberben írtunk arról, hogy fellökte a biztonsági őrt az egyik apuka és berohant a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe. A vezetőség rendőrségi feljelentést tett, mert a férfi megsértette a járványügyi előírásokat. A BudaPestkörnyeke.hu cikkét ide kattintva tudod elérni.
Kiemelt kép: Bethesda Gyermekkórház