Dunakeszi innovatív város, sok új ötlettel állnak elő. Most a város főkertésze csináltatott egy speciális komposztálót, hogy a lakótelepen élőknek is lehetősége legyen környezetbarátnak lenni.

Közösségi komposztáló

Kihelyezték Dunakeszi első Közösségi Komposztálóját a Szent István Parkban, a sportpálya és a kutyafuttató közötti területre Tóth Eszter, Dunakeszi Főkertészénak az irányításával – számol be a hírről a város polgármestere Dióssi Csaba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lakótelepi háztartásoknak készült

A mintegy 7 köbméteres, 3 rekeszes hulladékgyűjtő célja, hogy a lakótelepi háztartásokban keletkező lebomló zöldhulladék helyben hasznosuljon – írja a polgármester.

Bokrok alá szórják majd

Dióssi Csaba azt is elárulja, hogy a keletkező komposzt a környező cserjefelületek alá kerül majd, szétterítését a lakosokkal együtt szeretnénk elvégezni.

Itt a polgármester posztja

Rovarhotel és gyermekfellépő

Dunakeszin a gyerekekre és a rovarokra is gondoltak, hiszen a komposztáló mellett a gyerekek számára fellépő lett elhelyezve, valamint madáretető és rovarhotel is készült. EZT IS OLVASD EL: Komposztáljon, aki boldogságra vágyik, mert a zöldhulladék elég hülye szó

Komposztálás

A komposztálás a kertművelésben régóta ismert és alkalmazott módszer, egy olyan biológiai folyamat, amely a szerves hulladékok anyagait jelentős részben humuszszerű anyaggá alakítja át. A lezajló folyamat biológiai oxidáció, valamint földlakó élőlények tevékenysége, mely a szerves anyagokat lebontja.

Kiváló talajjavító

Komposztnak nevezzük a komposztálásból származó, szilárd, morzsalékos, sötétbarna színű, földszerű, magas szervesanyag-tartalmú anyagot. Kiváló talajjavító a kertekben és ahogy Dunakeszin is tervezik, a fák, bokrok alatt.

Ingyenes komposztálók

Nemrég írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy több agglomerációs településen az önkormányzat ingyenesen elérhető komposztáló eszközöket biztosít a lakosság számára. A kormány úgy tervezte, hogy idén januártól megtiltja az egész ország területén a zöldhulladék égetését, a koronavírus-vészhelyzet miatt ezt egylőre elhalasztották. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket is Dunakesziről írtuk

Kiemelt kép: Komposztáló Dunakeszin – Forrás: Facebook/Dióssi Csaba