A gödi Samsung gyárba érkező kínai dolgozókat munkába állásuk előtt karanténba helyezik ahol orvosi vizsgálaton esnek át – erről posztolt Göd polgármestere. Balogh Csaba a koronavírus terjedése miatt kapott tájékoztatást a gyártól.
A Samsung már a múlt hét közepén felvette a kapcsolatot az ÁNTSZ járványügyi részlegével a koronavírus terjedése miatt – írja Facebook-posztjában Balogh Csaba. Göd polgármesterét a gyár úgy tájékoztatta, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a vírus terjedésének megakadályozására – írja a Dunakeszipost.hu.
A Samsung elrendelte a fokozott fertőtlenítést a közös helyiségekben. Folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítőket is kihelyeztek. Belső oktatást tartottak a higiéniai szabályokról. Valamint, és talán ez a legfontosabb: a Kínából érkező alkalmazottakat a munkába állás előtti karanténba helyezik és utána megelőző orvosi vizsgálata küldik.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Legutóbb két hete írtunk a gödi Samsung gyárról itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon. Az észak-pesti agglomerációban ugyanis egyre nagyobb a félelem a Samsung akkumlátor gyárrá történő átalakításával kapcsolatban, ezzel ugyanis megnőne az üzem területén tárolt veszélyes anyagok mennyisége. Gödön már tiltakoztak, most a szomszédos Sződliget önkormányzata is beszállt az ellenzők közé.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Január 13-án azzal kerül a hírekbe a gyár, hogy bombariadó volt az üzem területén, kiürítették a komplexumot, a rendőrség a helyszínre érkezett.
Novemberben pedig azt írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy egy fejjel lefelé lógó férfit mentettek ki egy aknából a gödi Samsung gyárban. Kiderült, a koreai férfi a telefonjának köszönheti az életét.
Kiemelt kép: Samsung gyár Gödön