A helyi civileknek nincs bajuk sem a biciklisekkel, sem a Dunántúlt átszelő kerékpárúttal, de nem akarják, hogy a szűk utcákon a kapujuk előtt tekerjenek majd a pesti bringások, ezért más útvonalat javasolnak. A polgármester szerint azonban jó ötlet a városon belül vezetni a bicikliutat, mert előnyei is vannak.
Nem örülnek a bringaútnak
Népszavazási kezdeményezés, biciklis tüntetés, aláírásgyűjtés és egy sor beadvány: Biatorbágyon nem fogadják kitörő lelkesedéssel, hogy végre építeni kezdik a Budapest–Balaton kerékpárutat – írja a 24.hu.
Most szembesültek
Az útvonalról évekkel ezelőtt megszületett a döntés, a helyi civilek egy csoportja azonban alig több mint két hónapja, augusztusban ébredt rá, hogy a tervek szerint az eddig is nagyon forgalmas és szűk főutcába fogják belezsúfolni a kétsávos bicikliutat.
Átverték a lakosokat?
A Facebookon szerveződő civilek egyértelműen a városvezetést teszik felelőssé azért, mert szerintük a lakosságnak fogalma sem volt arról, hogy hamarosan olyan beruházás kezdődik, amely további helyet vesz el a szűk főutcából.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Sok probléma
A jelenlegi nyomvonal ellenzőinek egyik képviselője, Herman Gábor ezt írja a Facebookon: „A megvalósításra szánt nyomvonal nagyon sok problémával jár, csak néhányat említenék: Nagy forgalmú út mellett halad, ahol nincs elég hely a kerékpárút kellően széles nyomvonalának kialakításra” – írja, majd így folytatja:
Balesetveszély
„A javasolt nyomvonal számos ok miatt balesetveszélyes (kihajtók, járdák, utcák, kereszteződések). Fákat kell kivágni, ami helyett ugyanott, nem lehet újat telepíteni. Számos helyi személy, szervezet, kerékpáros és tájvédelmi egyesület, vállalkozás ellenzi a jelenlegi nyomvonalat. Nagyszámú lakossági aláírás gyűlt össze a jelenlegi nyomvonal elvetése és megváltoztatása érdekében.
Másik útvonal
A környéket nagyjából ismerve, véleményem szerint a Füzes-patak mentén számos jobb útvonal kialakítása lenne lehetséges, ezekre szeretnék javaslatot tenni az alábbi képen” – írja a biatorbágyi férfi.
Várható következmények
A civilek állítása szerint az önkormányzat elhallgatta a beruházás várható következményeit, a pontos tervdokumentációt pedig egészen addig nem ismerhette meg a lakosság, amíg a civilek közzé nem tették.
Cáfol a polgármester
A polgármester, Tarjáni István a helyi újságban válaszolt nyilvánosan nekik. Szerinte „hamis állítás”, hogy nem volt széles körű egyeztetés a nyomvonal kiviteli terveiről, és az sem igaz, hogy a nyomvonal forgalomtechnikai és közlekedésbiztonsági szempontból átgondolatlan vagy életveszélyes lenne.
Jó ötlet a városon átvezetni
A polgármester szerint azért jó ötlet a városon belül vezetni a bicikliutat, mert a kerékpáros gerincvonal a belső bringás forgalom számára is hasznos lesz, és növelni fogja a kerékpározók számát.
Mindkét félnek igaza lehet
Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos a 24.hu kérdésére azt mondta, csak az utóbbi napokban szembesült azzal, hogy Biatorbágyon milyen konfliktust okoz a kerékpárút. Szerinte azért lesz nehéz a kérdésben igazságot tenni, mert mindkét fél érveiben vannak megfontolásra érdemes elemek.
Ezeket a sztorikat se hagyd ki!
- Nagy a felháborodás Biatorbágyon, 400 milliót költenek műfüves focipályára
- Kiakadtak a biatorbágyiak a TV2-re, igazi kapukódot használtak a sorozatban
- Lezuhant egy férfi a szakadékba – Tragédia a Biatorbágy melletti Nyakas-kő sziklánál
24.hu/Hellovidek.hu/BPK – Kiemelt kép: illusztráció, bringás Gödnél – Fotó: BPK