Ahogyan arról a BudapestKörnyéke.hu agglomerációs hírportál is beszámolt egyre nagyobb a baj itthon is koronavírus fronton. Mint megírtuk az elmúlt 24 órában 10759 az új fertőzöttet regisztráltak és meghalt 213 beteg. Mindeközben zajlik az oltási kampány, a koronavírus tájékoztató portál szerint már közel 1,5 millió embert beoltottak, a miniszterelnök szerint pedig 2,5 millió ember beoltása esetén lehet nyitásról beszélni. Viszont kérdés, mi alapján kerülnek beoltásra a betegek, mi számít krónikus betegségnek és miért nem oltanak be valakit, aki az?

A krónikus betegek oltása

Amióta elkezdődött itthon is a vakcinázás egyre csak azt hallani, hogy a krónikus betegségben szenvedők kvázi elsőbbséget élveznek, ám mégis rengetegen vannak, akik krónikus betegségük ellenére sem kapták meg még a vakcinát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

De mi számít krónikus betegségnek?

A 444.hu egyik olvasója több krónikus betegségben is szenved, – többek között magas vérnyomásos – azonban, amikor rákérdezett a háziorvosnál, hogy miért nem kapott még oltást, akkor azt a választ kapta, hogy nincs a krónikus betegek listáján azok között, akik jelenleg oltásra várnak. AZ ELMÚLT 24 ÓRA ADATAI.

Egy krónikus beteg levele

Az olvasó nem értette, ennek mi lehet az oka, hiszen február második felében megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása, éppen ezért úgy döntött, hogy levelet ír az illetékes szerveknek a kérdésben, hogy kiderítse, mi lehet az oka annak, hogy ő krónikus betegként nem szerepel a listán. EZ IS ÉRDEKELHET: Megszólalt egy vidéki mentőorvos a rájuk nehezedő teherről: “nem megoldott sem a pihenés, sem az evés, sem semmi igazából” – videó

Ezt mondja a NEAK

Megkeresésére a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) reagált, akik azt írták, hogy az oltandók sorrendjét aszerint állították össze , “hogy kiknél a legnagyobb a kockázat abban, hogy a COVID megbetegedés lefolyása súlyosabb lehet, így megbetegszik és kórházba vagy lélegeztetőgépre kerül, és nagyobb a halálozás kockázata.”

Ezeket a betegeket választották ki

A lényeg pedig a levél folytatásából derül ki:  az illetékesek azokat a betegségeket választották ki – vagyis az oltás szempontjából hivatalosan azok számítanak krónikusnak – “melyeknél az elmúlt egy év adatai alapján a legnagyobb a kockázata  a súlyos lefolyásnak és a halálozásnak.”

Ezek a betegségek élveznek elsőbbséget

Ezen a kockázati listán pedig első helyen nem a betegség, hanem az életkor áll, az egészségügyi dolgozók immunizálása után a lakosság oltását ezért kezdték a legidősebbekkel. “A hazai és nemzetközi adatok alapján ezt követően a keringési betegség, a daganatos megbetegedés, a cukorbetegség, COPD és transzplantáció áll. Jelenleg az előbb hivatkozott betegségekben szenvedők oltására van lehetőség az Ön korosztályában, így adatai a háziorvosa részére még nem kerültek továbbításra.” – írják a levélben. IDE KAPCSOLÓDIK: “Minden korlátozó intézkedés hatályban marad” – Orbán Viktor szerint nem oltópontokra, hanem vakcinákra van szükség, 213-an hunytak el a koronavírus miatt Magyarországon

Számos krónikus betegség nincs a listán

A szövegből az tűnik ki, hogy ezen a listán ezeken a betegségeken túl más krónikus betegség – például neurológiai vagy veseproblémák vagy éppen az asztma, egyéb tüdőbetegség – nem szerepel ugyanis a levél ezt követően így folytatódik: “Végezetül tájékoztatom, hogy az oltási listán szereplő krónikus betegségek meghatározása az Emberi Erőforrások Minisztériumának iránymutatása alapján történik. Tekintettel arra, hogy ezen betegségek körét nem a NEAK határozza meg, így annak módosítására sem rendelkezik hatáskörrel.”

Állítólag az asztmások fokozottan veszélyeztetettek, még sincsenek a listán

Mindez pedig már csak azért is nagyon érdekes, mert a járvány kirobbanásakor arról beszéltek többek között, hogy az asztmás betegekre kimondottak veszélyes a vírus, sőt a Semmelweis Egyetem 2020 májusában még azt írta: az asztmásokra extrán veszélyes a koronavírus. Éppen ezért joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor az asztmások hol vannak erről a listáról? EZ IS ÉRDEKELHET: Fogyasztóvédelmi eljárás indult a cégnél, ahol ötezer forintért lehet előjegyezni az oltásra

Nagyobb kockázat

“Ha a COVID-19 tünetes súlyos asztmás betegnél alakul ki, komolyabb lefolyású lehet, és nagyobb kockázattal is járhat. Az ő esetükben ráadásul nehezebb lehet felismerni magát a vírusfertőzést, hiszen több tünet megegyezhet az asztmások alappanaszaival. Ha ezekhez friss légúti fertőzésre jellemző tünetek kapcsolódnak (láz és köhögés), akkor forduljanak azonnal telefonon háziorvosukhoz!” – írták akkor a hivatalos honlapjukon közzétett írásban.

Az óvintézkedések betartása

“Az asztmásoknak – függetlenül betegségük állapotától – még szigorúbban be kell tartaniuk a világjárvány kapcsán ajánlott óvintézkedéseket – hangsúlyozta Prof. Dr. Tamási Lilla. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai Szekció elnöke kiemelte: ma már ez a leggyakoribb krónikus betegség gyerekek körében. Az asztma mint alapbetegség aktív légúti gyulladás esetén (vagyis ha a beteg nem használja megfelelően az inhalatív gyógyszereit vagy alulkezelt, illetve súlyos asztmás) hajlamosíthat a fertőzésekkel, így például a SARS-CoV-2 vírussal szembeni fokozott fogékonyságra” – derült ki az akkori írásból. FONTOS! Vakcinában fog úszni heteken belül Magyarország, addig kitartás!

Nyitott kérdések

Éppen ezért érthetetlen, hogy az asztmások akkor miért nem kerülnek előrébb az oltási sorban, de természetesen ez nem csupán rájuk igaz, ugyanis a fenti NEAK által küldött levélből az tűnik ki, hogy még egy rakás, egyébként abszolúte komoly krónikus betegség semmit sem számít a vakcinabeadás sorrendjét illetően. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Vakcina – Forrás: Koronavírus tájékoztató oldal