A múlt héten történt a tragikus eset, amelynek körülményeit még vizsgálja a rendőrség.
Megerősítette a rendőrség, hogy mi történt
A múlt hét folyamán a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában eldobta magától az életét egy diák. Mindezt a rendőrség meg is erősítette a hvg.hu számára. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Zajlik a vizsgálat
A hatóság közölte a lap megkeresésére, hogy a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálják. A részletekről azonban nem árulhattak el információkat.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Sok a bizonytalanság
A lap megkereste az iskola igazgatóját valamint a fenntartó Zirci Ciszterci Apátságot is. Egyelőre egyik helyről sem érkezett válasz.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nincs információ az esetről az intézmény oldalain sem
Megnéztük a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium weboldalát és közösségi oldalát is, hogy találunk-e bármi információt a sajnálatos esetről. Az iskola weboldalán és Facebook oldalán sincs hír az esetről. A közösségi oldalon ráadásul korlátozták azt is, hogy ki szólhat hozzá bizonyos bejegyzésekhez.
Ezek is érdekelhetnek!
- Kiderült, mikor ad pénzt a kormány a Lánchíd felújítására, ha ez megvalósul, annak nem mindenki fog örülni
- Kamerával ellenőriznék a kórházakban, hogy mennyi időt töltenek bent az orvosok
- Megöltek egy embert Angyalföldön csütörtök este: egy társasházban történt a gyilkosság, az elkövetőt még tegnap el is fogták
Egy budapesti kislány a nyakkendőjével akasztotta fel magát
Nemrég számoltunk be arról, hogy egy lány egy óbudai iskolában a nyakkendőjét használva próbálta meg eldobni magától az életét decemberben. Amikor megtalálták, ájultan feküdt az intézmény mosdójában. Azonnal mentőt hívtak hozzá.
A kislány meghalt
A szakszerű orvosi beavatkozás ellenére nem tudták megmenteni a diáklány életét. A rendőrség nyomozni kezdett foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt.
A Tények riportja az esetről
Ez lehet az oka a hasonló eseteknek
Egy pszichológus azt mondta, hogy sokszor arra vezethetők vissza az ilyen esetek, hogy az iskolában bántják a gyerekeket. A bajt tetézi, ha otthon sincs minden rendben. Az, ha valaki felakasztja magát, határozott szándékra utal. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ha segítség kell
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t.
Kiemelt kép: A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium – Forrás: Google Maps