Hamisított vakcinát adott el egy kínai bűnszervezet több országnak – erről a kínai külügyminisztérium szóvivője beszélt kedden. A csalók sóoldatot árultak koronavírus elleni vakcina címén. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Magyarország érintett-e az ügyben. A kormány a múlt héten ötmillió adag vakcinára szerződött Kínával.
Hamisított vakcinák
A kínai állami hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a kínai hatóságok több mint 80 embert vettek őrizetbe koronavírus elleni hamis oltóanyagok előállításának gyanújával. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.
Sóoldatot árultak
A bűnszervezet tagjai a gyanú szerint sóoldatot árusítottak vakcinaként szeptember óta. A hatóságok az akció során mintegy 3000 dózist foglaltak le a hamis termékből.
Értesítették az érintett országokat
A kínai hatóságok értesítették azokat az országokat, amelyeknek a bűnszervezet hamis oltóanyagot adott el – mondta Vang Ven-pin, a kínai külügyminisztérium szóvivője a keddi sajtótájékoztatóján.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem tudni, hogy Magyarország érintett-e
A szóvivő azt mondta, hogy fokozzák az érintett országokkal folytatott bűnüldözési együttműködést annak érdekében, hogy megelőzzék a hasonló bűncselekmények elterjedését. Arról azonban nem beszélt, hogy mely országok kaptak a hamisított vakcinából.
5 millió adagot vásárolt Magyarország
„Két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárolunk a kínai Sinopharm vállalattól. A szállítás négy szakaszban, négy hónap alatt valósul meg” – jelentette be múlt héten Szijjártó Péter.
Megkapta az magyar gyógyszerhatóság engedélyét
„Az OGYÉI engedélyének kiadása után megnyílt a lehetőség a kínai Sinopharm által gyártott oltóanyag megvásárlására és a szerződést is sikerült aláírni” – írta Facebook oldalán a külügyminiszter.
Orbán Viktor a kínait választja
Orbán Viktor pénteken, az állami rádióban azt mondta, hogy ő a kínai vakcinában bízik, és azt várja meg. „Ezt a vírust a kínaiak ismerik a legrégebb óta, és emiatt ezt a vakcinát választom” – mondta miniszterelnök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.
Ezeket neked ajánljuk
- Zacher Gábor nem oltatná be magát a kínai vakcinával, Orbán Viktor viszont azt kéri magának
- László Imre orvosként kérte és meg is kapta a koronavírus elleni vakcinát – a polgármester nem érzi magát felelősnek
- Kavarás az orosz vakcina körül! Azt állítják nem ugyanolyan összetételű szer érkezett Magyarországra, mint amit a magyar szakértők bevizsgáltak
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Koszicsek Szilárd