Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta Orbán Viktor a Facebook-oldalán tett közzé tegnap két videót is, amelyben beszámol a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetéről, a sorozat a Vakcinainfó elnevezést kapta A miniszterelnök pedig most a Vakcinainfó sorozat harmadik részével jelentkezett a közösségi oldalán.
Nehéz hetek jönnek
„A következő két hét nehéz lesz” – mondta Orbán Viktor a Vakcinainfó harmadik részében. A miniszterelnök a felvételen arról beszélt, hogy az eddig nyitva tartó üzletek közül sokat be kell zárni és a szolgáltatások is szüntelenek. Ennek kapcsán Orbán Viktor elmondta, hogy akiket ez érint, azok nehéz helyzetbe kerülnek, de a kormány segíteni fog, senkit sem hagynak az út szélén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A bértámogatások
„50%-os bértámogatást fogunk adni a most megszüntetett szolgáltatásokban dolgozóknak, fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak. A munkáltatói járulékot egész március hónapra nem kell fizetniük” – sorolta fel a miniszterelnök a segítségnyújtás formáit. IDE KAPCSOLÓDIK: “Oltunk, minden nap oltunk” – Orbán Viktor elárulta, eddig hányan regisztráltak – videó
A teljes videó itt nézhető vissza:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Erről beszélt a sorozat harmadik részében
„Akik állami vagy önkormányzati ingatlant béreltek, és abban működtették a szolgáltatásukat, vagy boltjukat, ezt a bérleti díjat nem kell megfizetniük március hónapban. Azok pedig, akik átalányadósok, Katások, természetesen március hónapban nem kell adót fizetniük.” – árulta el.
Ezt mondta tegnap
Orbán Viktor a tegnap kezdődő Vakcinainfó sorozatban arról beszélt, hogy a hétvégén elérjük az egymillió beoltottat itthon.
Ennyien regisztráltak
Orbán Viktor egy másik fontos kérdésről is lerántotta a leplet, ugyanis arra is választ adott a tegnapi bejelentkezése során, hogy eddig hány ember regisztrált az oltásra. A miniszterelnök szerint eddig 2 816 554 fő regisztrált, hogy megkaphassa az oltását. EZ IS ÉRDEKELHET: Gulyás Gergely: az oltási program egy percre sem állt le – Csak az AstraZenecával nem oltottak a hétvégén, vagy mégis?
Minden nap oltanak
Orbán Viktor arról is beszélt a Vakcainfó Extra sorozatának 2. részében, hogy minden nap oltanak, és még húsvétkor is fognak. “Oltunk, minden nap oltunk” – mondta a kormányfő. Mondjuk mindez annak fényében, hogy a hétvégére tervezett tömeges oltást lefújták érdekes kijelentést, bár ugye az is igaz, hogy a hétvégi káosz teljesen érhetetlen, hiszen mint azt a BPK is megírta, aki a lemondó sms ellenére felkereste az oltópontot, bizony megkapta a vakcinát.
Így halad az oltás
Beszámolt arról is, hogy úgy számolnak, április elejéig 2,5 millió ember lesz beoltva, május elejére több mint 4,5 millió, utána pedig a 7 és 8 milliós számot is elérjük. Persze, ha elegen regisztrálnak. NE HAGYD KI! „Feltelefonáltak valakinek, aki közölte, hogy lehet innentől mindenkinek oltást adni” – Olyan is kaphatott oltást tegnap, aki nemhogy sms-t nem kapott, de regisztrálva sem volt
Jönnek az újabb korlátozások
Mint azt a BudapestKörnyéke is megírta, csütörtökön újabb korlátozó intézkedéseket kellett elfogadnia a kormánynak a számok drasztikus emelkedése miatt. “Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. Éppen ezért két hét szigorításról döntöttünk abban a reményben, hogy húsvétkor újra tudjuk indítani az életet” – írták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Orbán Viktor – Forrás: Facebook videó részlet