A Reuters brit hírügynökség szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2022 első negyedévében dönthet a Szputnyik V oltóanyag jóváhagyásáról. De mi tart ilyen sokáig? Mi a gond az orosz vakcinával? Magyarországon 600 ezren kaptak ilyen oltást. Ők mikor utazhatnak európai vakcinaútlevéllel?
Magyarországon is vizsgálták
A Szputnyik V oltóanyagot Oroszországban 2020 augusztusában engedélyezték, azóta 70 országban használják, köztük Magyarországon is. Hozzánk idén januárban érkezett meg az első 6 ezer adag. Müller Cecília országos tisztifőorvos január 18-án arról beszélt, hogy a Budapestre érkezett orosz vakcinákon számos vizsgálatot végeznek el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Fél éve minden oké volt
Ezek a magyar vizsgálatok akkor a vakcina minőségét célozták. Akkor arról volt szó, hogy a gyártóhelyen is vizsgálatot folytatnak majd, hasonlóan, mint a kínai vakcina esetében. Az orosz fél nyitott volt az együttműködésre, az adatok átadására – mondta akkor Müller Cecília. Végül a hazai hatóságok január 21-én engedélyezték a Szputnyik V használatát itthon, de csak februárban kezdték alkalmazni.
Valami nem stimmelt
Az európai vakcinaengedélyt eddig azért nem kapta meg a Sputnyik, mert mindig hiányoltak valamit az ellenőrök. Hol a gyártás során nem stimmelt valami, hol pedig fontos dokumentumok hiányoztak. Ide kapcsolódik: Problémát talált a WHO az orosz vakcina, a Szputnyik egyik üzemében, egyre többen kérdezik, meddig tart a hatása az orosz oltásnak?
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hiányzó dokumentumok
A Reuters friss beszámolójában is az áll, hogy az orosz vakcina európai engedélyeztetése azért húzódhat el 2022 tavaszáig, mert még mindig több dokumentum hiányzik az engedélyezési eljáráshoz, ezeket Oroszország november végéig pótolhatja. Az e-mailek korszakában nehéz elképzelni, hogy csak a dokumentumok beérkezése jelenthet problémát, vélhetően az európai hatóságok sem a leggyorsabbak, hiszen a Reuters forrása azt állítja, ha november végéig be is érkeznek az oroszok dokumentumai, akkor sem lesz jövő április előtt eredmény.
Sokat javult a megítélése
Az orosz védőoltás népszerűsége a kezdeti gyanakvás után, a tekintélyes Lancet orvosi magazinban idén augusztusban megjelent pozitív tanulmánynak köszönhetően, sokat javult. A vizsgálatok szerint 92%-os a hatékonysága. A súlyos, kórházi ápolást igénylő megbetegedés ellen pedig 100 százalékos védelmet nyújt. A Szputnyik V vakcina a teljes védelmet a második adag oltás beadása után két héttel kezdi kifejteni.
Hasonló az AstraZenecához
A Szputnyik az AstraZeneca védőoltásra hasonlít. Vektorvakcina, ami azt jelenti, hogy a koronavírus tüskefehérjéjét kódoló gént egy módosított, szaporodásra nem képes vírusba, más néven vektorvírusba ültetve juttatják a szervezetünkbe. Ezután az immunrendszerünk fellép a vektorvírus ellen, vagyis immunválaszt vált ki, megtanítva ezzel az immunrendszert a koronavírus elleni védekezésre.
Orosz kémek lophatták el
Két héttel ezelőtt robbant a bomba: Egy magas rangú biztonságpolitikai forrás szerint az Oxford Egyetem és az AstraZeneca által a koronavírus ellen közösen készítetti vakcina gyártási terveit Oroszország ellopta, majd azoknak a dokumentumoknak a felhasználása alapján fejlesztették saját, Szputnyik V névre hallgató oltásukat. Ide kapcsolódik: A Szputnyik vakcina magyarországi gyártásáról beszélt az orosz külügyminiszter
Bizonyítékok vannak a lopásra
A Sun című brit napilap szerint a briteknek bizonyítékaik vannak arra, hogy a Kremlnek dolgozó kémek lopták el a létfontosságú információkat tartalmazó terveket a multinacionális gyógyszergyártó vállalattól. Az ipari kémkedés tehát nem állt le az egykori KGB-ügynökök továbbra is aktívak.
A korábbi miniszter megerősítette a lopást
James Brokenshire, korábbi brit biztonsági miniszter azt mondta: „Nagyon óvatosak vagyunk, amikor ezeket a vádakat kijelentjük, de tudjuk, hogy ez így van. Az oroszok ellopták ezt tőlünk” – mondta. Bob Seely britkonzervatív képviselő, az orosz ügyek szakértője pedig kijelentette a lapnak: „Azt hiszem, komolyan kell vennünk az orosz és a kínai kémkedést.”
Nem adtak ki információt
A Szputnyikkal végzett kísérletekről sokáig semmilyen tudományos adatot nem bocsátottak rendelkezésre, csak az orosz kutatási információkból lehet tájékozódni. A független orosz lap, a The Moscow Times tudósítása szerint a kutatók már 2020 decemberében kifogásolták, hogy a vakcinát fejlesztő, az állami Gamaleja Intézet annak ellenére sem oszt meg adatokat az oltásfejlesztésről, hogy azt többször nyilvánosan kérték tőlük, ezzel félelmeket ébresztenek az oltás hatékonyságával és az esetleges politikai beavatkozással szemben.
600 ezer magyar
A Sputnyik vakcinát Magyarország ez elsők között vásárolta meg Oroszországtól, csaknem 600 ezer ember kapta meg ennek mindkét adagját. Ezt se hagyd ki: Minden, amit a Sputnyik vakcináról tudni kell, sokan kaptak orosz oltást érdemes felkészülni
Alacsony antitest szám
A BudaPestkörnyékre.hu úgy tudja, hogy a Sputnyik vakcina második dózisának beadását követő harmadik hónaptól több 60 év alatti személynek már nincs, vagy alig van kimutatható antitest száma. A fiatalabbak esetében tehát gyorsan elveszítheti a hatékonyságát ez a vakcina, nekik mindenképpen érdemes átgondolniuk a harmadik oltást egy másik típusú vakcinával. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Sputnyik vakcina – Forrás: MTI/Vajda János