A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult eljárás rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 24 éves pomázi férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. július 14-én délelőtt Pomázon találkozott a sértettel, akitől pénzt követelt, és akit előbb megfenyegetett, majd ököllel többször arcon ütött a pénz átadása érdekében. Miután a sértett a bántalmazás hatására készpénzt adott át részére, a férfi elhagyta a helyszínt. Ezt követően egy pomázi üzlet előtt ismét összetalálkozott a sértett és támadója. A 24 éves férfi ekkor már a sértett mobiltelefonját követelte és ennek érdekében egy, a helyszínen talált betonvassal ütlegelni kezdte őt. Ez a betonvas látszi a kiemelt képünkön. A bántalmazásnak egy, a helyszínre érkező férfi vetett végett, a támadó a helyszínről elmenekült – írja a Police.hu.

Az időközben értesített rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd a bűncselekmény bejelentését követő egy órán belül azonosították és Pomáz területén elfogták a feltételezett elkövetőt.

A 24 éves férfit előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, a további eljárást vele szemben őrizetbe vétele mellett folytatják.


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!