Beláthatatlan következményei lehetnek, ha a koronavírus és az influenza együttesen fertőz, egy esetlegesen legyengült szervezetben, mondta Jakab Ferenc.

Kézmosás, maszkviselés, távolságtartás

A szakértő újból felhívta a figyelmet a járványügyi intézkedések, a kézmosás, maszkviselés és távolságtartás, betartására, hiszen mint mondta, „ezzel két legyet üthetünk egy csapásra”, mivel az influenzavírus, és a koronavírus is hasonló terjedési mechanizmussal jut be az emberi szervezetbe. „Ilyen minimális óvintézkedésekkel akár mind a két fertőzést is elkerülhetjük” – hangsúlyozta Jakab ATV Híradónak.

Ezek is érdekelhetnek:

Nem minden esetben kell a teszt

Pusztai Erzsébet egészségügyi szakértő pedig arról beszélt, hogy nem lenne minden esetben értelme az influenza elleni védőoltást megelőzően a koronavírustesztnek, mert ha valaki teljesen panaszmentes, és nem kontaktszemély, akkor is előfordulhat, hogy az oltás előtti napokban találkozott a koronavírussal, de a teszt ekkor még nem fogja kimutatni a fertőzést

Koronavírus hírek a BudapestKörnyékén

Sok problémát okoz az influenza elleni ingyenes vakcina

Sokan kérik az influenza elleni térítésmentes vakcinát, viszont csak egészséges emberek kaphatják. Az igénylők tesztelésére nincs lehetőség. Csak egészséges emberek kaphatják az influenza elleni vakcinát, holott a háziorvosok sem tudják, miként ellenőrizhetik, hogy a páciensben lappang-e a koronavírus.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Okozhat-e problémát, ha valakit beoltanak influenza ellen tünetmentes covidosként?

Erre a kérdésre Kemenesi Gábor virológus azt mondta: „Nem tudjuk.” A tapasztalatok szerint azért nem jó felső légúti panaszosoknak beadni az influenzaoltást, mert az immunrendszer „el van foglalva”, így kevésbe lesz hatékony a vakcina.

Más okozza a problémát

Megjegyezte: más okoz egyelőre problémát. Az aktuális influenzaoltás hatóanyagát aszerint állítják össze, hogy a megbetegedést melyik vírus okozta a déli féltekén.

Ezek is érdekelhetnek:

Nem lehet tudni, hogy az északi féltekén melyik vírustörzs válhat dominánssá

Ám a Covid 19 megbetegedés miatt bevezetett intézkedések miatt elmaradt az ottani influenzajárvány, ezért nem lehet tudni, hogy az északi féltekén melyik vírustörzs válhat dominánssá. „Ha szerencsénk van, benne lesz az is a már elkészült oltóanyag komponensei között” 

Kiemelt kép: Illusztráció