Megkezdődött a környezeti hatásvizsgálat a Váci útra tervezett óriási irodaház beruházással kapcsolatban olvasható a Kormányhivatal oldalán. A három focipálya nagyságú területen öt épületben, összesen bruttó 140 ezer négyzetméternyi ingatlanfejlesztés indulhat el. Rengetegen fognak itt dolgozni és sokan jönnek majd autóval.

A beruházás keretében a Rákos-patak és a Reno Udvar közötti mintegy 36 ezer négyzetméteres telken 5 épületben összesen 140 ezer négyzetméternyi ingatlan épülhet fel, melyek legnagyobb része iroda, kisebb része kiskereskedelmi és vegyes funkciójú ingatlanként valósulhat meg.

Ezen a területen gyárak voltak 100 évvel ezelőtt, amikor a budapesti agglomerációban már ismert újság volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú kiadványnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már sok százezren olvassák.

A hatásvizsgálat szerint az épületek 7, 10 és 18 emeletesek lehetnek, a felszín alatt 3 szintes mélygarázsokban összesen 2176 parkoló kaphat helyet. A beruházással tovább erősödhet a Váci úti irodafolyosó fővároson belüli irodapiaci szerepe.

A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló kormányrendelet alapján az Optimum-Béta Ingatlanbefektetési Kft. megbízásából a Green Fragment Kft. kérelmére elindult az előzetes vizsgálat a XIII. kerületi Váci út 160-168. alatti ingatlanon épülő 5 épületből álló komplexumra vonatkozóan – írja a Portfólió.hu.

A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016 szeptemberében vásárolta meg a Váci út 160-168. szám alatt található, három telekből álló ingatlanegyüttest.

A nyilvánosságra került látványtervek kapcsán az Optima Befektetési Zrt. azt nyilatkozta, hogy a projekt a fővárosi és az önkormányzati szabályozási környezetnek megfelelően előkészítési folyamatban van, és a tervek között nem szerepel sem lakások, sem 90 méteres magasház építése.

Ha átadják az új komplexumot, a váci úti irodaház zóna egy jelentős nagyságú épülettel gyarapodik, így szinte biztosan növekedni fog a Váci út forgalma reggel és a délutáni órákban.

Kiemelt kép: illusztráció


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!