A Csepel-sziget a túlzsúfoltság és az eddigi rossz népesedéspolitika miatt kritikus pillanathoz érkezett, ahová ki kell tenni a megtelt táblát – állítja Jószai Teodóra, a Pest 8-as választókerület ellenzéki összefogás színeiben induló képviselőjelöltje, aki az eddigi politikusokhoz képest más hangon szeretne szólni az emberekhez. Szolidárisabb, problémamegoldóbb szeretne lenni az eddigi képviselőnél.

HÉV-fejlesztés és dunai közlekedés

Mint fogalmazott: Egy szigeten élünk, bizonyos útvonalak nem fejleszthetőek tovább. A H6-os ráckevei HÉV felújítása elméletileg folyamatban van, de még nem történt érdemben semmi. Jószai Teodóra és a szakmai csapata a közúthálózat általános fejlesztésén kívül két alternatívában gondolkodik. Az egyik a dunai közlekedés, illetve a csepeli HÉV-nek a meghosszabbítása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Brutális forgalom

A képviselőjelölt támogatja a civileknek azt a javaslatát, hogy a tököli lakótelepig hosszabbítsák meg a HÉV-et, így kötöttpályás közlekedési lehetősége is lenne Tököl, Halásztelek és Lakihegy lakosságának. Mint fogalmazott: Ez óriási forgalomelszívó erővel bírna, ha a közútról át tudnák terelni kötöttpályás közlekedésre az ingázók 30 százalékát, vagyis brutális forgalmat tudna levenni a közutakról. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Óriási várólisták

Jószai Teodóra a portálunknak azt mondta, hogy a Pest 8-as választókerületben nagy probléma a túlnépesedés, ebből fakadnak a közlekedési, oktatási, egészségügyi gondok. Szerinte egy-egy részterület kezelésével semmit sem oldunk meg. A szakorvosi ellátás területén nagy lemaradás van a térségben, óriási várólisták alakultak ki, mert 130 ezer ember tartozik a szigetszentmiklósi szakorvosi rendelőintézethez. A képviselőjelölt szerint nem érdemes tovább növeszteni ezt az intézményt, inkább csökkenteni kell az ellátási területet. Meg kell nézni, mely településektől járnak ide, és ott kell szakorvosi ellátást fejleszteni. Nekik is kényelmesebb, hiszen közelebb lesz hozzájuk a rendelő, ezzel pedig csökkenhetnek a várólisták.

Titkosított szerződések

A képviselőjelölt szerint nagyon méltatlan az a helyzet, ami a választókerületében épülő Budapest-Belgrád vasútvonal mellett élőkkel történik. „Azt gondolom, hogy egy titkosított szerződéssel emberek sorsát, életét, telekkisajátításokat intézni úgy, hogy fogalmuk nincs azzal kapcsolatban, mi történik velük, méltatlan. Amit én látok Dunavarsányban, az a kétségbeesés, és a dráma megélése, hiszen nemcsak a tájékoztatás nem történik meg vagy nem egyenes, hanem a kép, ami kirajzolódik, az maga a botrány.

Elkerülhetnék a sínek a településeket? 

Jószai Teodóra azt is elmondta, hogy a Márki-Zay Péter-féle új kormány azt ígéri, hogy föl kell nyitni a titkosított szerződést és meg kell vizsgálni, hogy ez a kiemelt projekt mit tartalmaz valójában. A vasútfejlesztés nem áll le, ezt Márki-Zay Péter is elmondta, de nem mindegy, hogy egy vagy két sínpár épül és az sem mindegy, hogy a sínek kikerülik-e a településeket, vagy sem.

Valós problémák

Jószai Teodóra az elmúlt hónapokban sokat kampányolt az emberek között, gyakran járt ki a piacokra. Állítja, kormányváltó hangulat van a Pest 8-as körzetben. Szerinte a kormánypárok képviselőjének, Bóna Zoltánnak a tevékenysége maga a kudarc, valós problémákat nem sikerült megoldania. Portálunk többször kereste Bóna Zoltánt, de nem válaszolt a leveleinkre.

Édesanyaként megterhelő a politika

Jószai Teodóra a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak arról is nyíltan beszélt, hogy édesanyaként nagy megterhelés politizálni. „A lányom 13 éves. Amikor elindultam a választáson leültem vele és átbeszéltük, hogy eddig az övé voltam, tehát eddig minden kis dolgát figyelemmel követtem, támogattam és most én kérek támogatást. A kislányom azt mondta, hogy jó, anya, én csinálom, ami az én dolgom, és ha bármiben kell segíteni szólj.” – mesélte portálunknak a politikus.

Ajándék egy gyereknek

A képviselőjelölt hozzátette: „Én szülőként, ezzel a helyzettel annyit adhatok neki, hogy látja, az édesanyja képes első téglától fölépíteni egy politikai kampányt, képes küzdeni azért, amiben hisz. Az összes nehézséget félretéve ez egy ajándék egy gyereknek”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Értékközösség

A Pest 8-as körzetben induló politikus azt is elmondta, hogy értékközösséget szeretne az országban. Mint fogalmazott: „Ma ennek a hiánya a legnagyobb probléma Magyarországon. Nem tudjuk helyén kezelni a dolgokat. Nem tudjuk különválasztani a hivatalosat a civiltől. A közösségi felületeken gyűlöletalapú társadalom épül, torzul minden. Amit én képviselek a szakmai politikával, egyértelmű racionalitással az, hogy tegyük helyére a dolgokat. Ha egyvalamit az Orbán-kormánynak fel tudok róni főbűnének az az, hogy összezavarta a nyelveket. Nem értjük egymást. Amit én csinálok és amire én úgy érzem vevő a Pest 8-as körzet, hogy odaállok nyíltan, hogy beszélgessünk. 45 éves vagyok, van egy vízióm, van egy elképzelésem, szeretném pozitív irányba terelni a folyamatokat itt a körzetemben is” – mondta Jószai Teodóra.

Ezek az interjúk érdekelni fognak:

Kiemelt kép: Jószai Teodóra – Forrás: BPK