Harcias, célratörő és sok új ötlete van. Létrehozná a Budapesti Metropolisz Tanácsot, amely az agglomeráció és a főváros problémáit oldhatná meg. Korábban volt már parlamenti képviselő és főpolgármester-helyettes, most Dunakeszi környékének, vagyis a Pest 5-ös egyéni országgyűlési választókerületnek akar a képviselője lenni. Dorosz Dávid az ellenzéki összefogás színeiben indul, keményen osztja a fideszes ellenfelét, visszaadná Gödnek azt, amit a Samsung-gyár kapcsán elvettek tőlük, Dunakeszin pedig szerinte még bőven lenne mit fejleszteni. Dorosz Dávid a Párbeszéd budai irodájában adott nagyinterjút a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak.

Önnek van bármilyen Samsung kütyüje, telefonja, tévéje?

Nincs. Egyszerűen úgy alakult az élet, hogy nem vásároltam Samsung terméket már nagyon régóta. Nyilvánvalóan értem a kérdésben rejlő iróniát, azt gondolom, hogy a gödi Samsung beruházás önmagában és az egész építkezés is egy tanmese arról, hogy Orbán Viktor és a Fidesz valójában mit gondol Pest megyéről, mit gondol az agglomerációról, mit gondol a zöld kérdésekről és mit gondol a helyi közösségek véleményformálásáról.

Röviden összefoglalva, Ön szerint mi a legnagyobb baj a gödi Samsung-gyárral?

A legnagyobb baj az, hogy semmibe sem vonják be a helyieket, miközben egy virágzó zöld kertvárosra ráépítik a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyárát, ráadásul még a korábban helyben maradt anyagi hasznot is elveszik a gödiektől. Az egész Samsung-gyár egy természeti, társadalmi és pénzügyi tragédia. Több száz tonna veszélyes anyaggal dolgoznak, megbuktak több katasztrófavédelmi ellenőrzésen, számtalan alkalommal megbírságolták őket. Ezek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy nem lehet biztosra mondani, hogy a gyár működése biztonságos és a szabályoknak megfelelő – nyilvánvaló a zöldhatóságként működő Pest Megyei Kormányhivatal és annak vezetőjének, Tarnai Richárd kormánymegbízottnak a felelőssége is. Ez önmagában egy hatalmas tragédia és katasztrófának a lehetőségét hordozza magában. Pénzügyileg is problematikus abból a szempontból, hogy elvették a helyi közösségnek nemcsak az önrendelkezését, hanem a helyi önkormányzat bevételeinek egy nagyon nagy részét. Társadalmi szempontból pedig az vele a gond, hogy az egész gyárnak a működése bőven túlmutat Gödön. Ez a gigaberuházás egész Észak-Pest megyét érinti: Dunakeszit, Fótot, Vácot, egészen Gödöllőig érhetnek a hatásai, mind a levegőminőségben, mind a vízszennyezésben, mind pedig egy lehetséges baleset okán, ami remélhetőleg nem fog bekövetkezni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mi lenne a jó megoldás? Mit kellene Ön szerint a Samsung-gyárral csinálni?

Nagyon egyszerű. A magyar államnak jelen pillanatban is vannak olyan szabályai, amik a gyár működését és egy ilyen veszélyes üzemnek a működését egyértelműen szabályozzák. Az a baj, hogy a hatóságok nem tartatják be ezeket a szabályokat és szabad kezet adnak a Samsungnak, akik lényegében valód ellenőrzés nélkül garázdálkodnak ezen az óriási területen. Ezért van kormányváltásra szükség, hogy utána minden szabályt a lehető legjobban betartassunk. Ha kormányra kerülünk, nyilvánosságra hozunk minden, a Samsung és a kormány között létrejött megállapodást. Jelen pillanatban nem lehet tisztán látni, hogy milyen üzleti érdekek vannak az mögött, hogy Tuzson Bencének, Orbán Viktornak és Rogán Antalnak fontosabb egy nemzetközi nagyvállalat érdekeinek kiszolgálása az itt élő emberek életénél.

Dorosz Dávid interjú közben

Dorosz Dávid ellenzéki képviselőjelölt a Pest 5-ös körzetben – Forrás: Párbeszéd Magyarországért fotósa

Ha jól értjük, akkor Önök nem zavarnák el a Samsungot Gödről, csak szigorúbban ellenőriznék a működését?

Én azt gondolom, hogy a gyárnak lehet szerepe a magyar gazdaságban és lehet szerepe abban, hogy Göd továbbra is egy fölfelé menő virágzó város legyen, viszont ehhez kőkeményen be kell tartani a szabályokat, mert az ott élő emberek nyugalma, biztonsága, természethez való hozzáférése kőkeményen a legfontosabb érdek. Ha pedig már ott van ez a gyár, akkor annak bizonyos előnyeit élvezzék az ott élők, azaz kapjanak az iparűzési adóból, amiből tudják fejleszteni nemcsak Gödöt, hanem mindazokat a településeket, amelyeket a közelsége miatt érintenek ennek a hatalmas gyárnak a hatásai.

Ha Ön nyer a választáson és esetleg kormányváltás is történik, akkor megígéri, hogy a gödiek mindent visszakapnak, amit elvettek tőlük? Területet és pénzeket?

Ez benne is van a programomban, sőt erről egy határozati javaslatot nyújtottam be az Országgyűlésnek, amit sem a Fidesz, sem Tuzson Bence, a térség jelenlegi kormánypárti képviselője nem támogatott. Ezt az új kormány első napjaiban újra be fogom nyújtani és a kormánytöbbséggel együtt meg fogjuk szavazni.

A gödi Samsung-gyár egy nagy konfliktusforrás a Pest 5-ös választókerületben. A környéken élők tiltakozása ellenére Ön szerint miért lett ennyire túlnyomva ez a beruházás?

Sok érdek fűződik a pénzhez. Tuzson Bence elvben „volt” ügyvédi irodája intézi a Samsung körüli kisajátítási ügyeket. Azaz Tuzson Bence egyértelműen gazdagodik a Samsungból, ezért hallgat és ezért néma. Ez egy bűnös, aljas hallgatás. Amikor arról beszélek, hogy „Nullás Bence”, akkor arról az emberről beszélek, akit az emberek Gödön és minden más településen csak „Nullás Bencének” emlegetnek. Ő ugyanis nulla módon szólal fel a helyiek érdekében a Samsung kapcsán azért, mert ott a Júdás pénz. Azért hallgat, mert bizniszel.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tuzson Bence Dunakeszinek sok pénzt szerzett, most is milliárdokból épül oktatási központ a városban.

Mostanság Dunakeszinek csak ígéreteket hozott. Azok az ígéretek, amiket most megtett, azok valamilyen furcsa módon 2018-ban, sőt 2019-ben az önkormányzati választás előtt is elhangzottak. Most valamiért újra, „egészen meglepő” módon a választások előtt néhány héttel hangzanak el ismét. Szerintem az ígéretekkel tele a padlás. Látni kell, hogy a Fidesz mindig megnyomja az ígéret gombot a kampány előtt, utána meg valahogy elfelejti ezeket. Én nagyon nem hinnék Tuzson Bencének. Elég csak megnézni az eddigi teljesítményét. Jó példa Tuzson mihaszna képviselői tevékenységére a Fótot északról elkerülő közút megvalósításának tudatos elszabotálása, évek óta az 5. OEVK. egyik legfontosabb térségi hiányossága, „Nullás Bence” egyetlen alkalommal sem emelte fel a hangját az elkerülő út megépítéséért sem az Országgyűlésben, sem a kormányban.

Nagyon harcias álláspontot vett fel a kormánypárti ellenfelével, Tuzson Bencével szemben. Talán az agglomerációs képviselőjelöltek közül Ön osztja az ellenfelét a legkeményebben. Biztosan ez a jó stratégia? Itt jegyezzük meg, Tuzson Bencével is szerettünk volna interjút készíteni, kerestük, de november óta nincs ideje az olvasóink számára.

Ez nem stratégia, hanem erkölcs kérdése. Erkölcs kérdése, mert foglaljuk össze valójában, hogy miben áll a jelenlegi országgyűlési képviselőnek a munkája. Első pont: nullás a teljesítménye, tehát a parlamenti munkában egyáltalán nem képviselte a helyiek érdekeit. Hét éven keresztül néma volt a környezetvédelem ügyében, nulladarab felszólalás, nulladarab költségvetési javaslat, nulladarab törvényjavaslat történt a részéről a körzet ügyeiben. Ez önmagában bűnös hallgatás. Második pont: csak akkor aktív, amikor pénzről van szó. Amikor a helyiekért kell kiállni, akkor sunnyog, amikor pénzről van szó, akkor nyomul. 170 milliót kapott Tuzson Bence „volt” ügyvédi irodája, különböző dunakeszi, fóti és egyéb fideszes cégektől, önkormányzatoktól a körzetben. Harmadik pont: eközben semmit nem tett a körzetért, minden fideszes aljasságot kérdés nélkül megszavazott. A saját zsebét tömködte, és közben kiszolgálta Orbán Viktort és Rogán Antalt. Megszavazta a CEU elűzését, megszavazta a paksi bővítésnek minden rossz lépését és hogy az egyetemeket fideszesek lényegében elrabolják Magyarországon. Tehát szó nélkül a gazdáinak engedelmeskedett és nem a helyiekért szavazott. Még azt is szó nélkül, némán tűrte, hogy az M0-ás használatáért most már fizetni kell a Pest megyében élőknek. Ezért gondolom, hogy az erkölcsi kérdés, hogy a helyi közösségnek egy olyan álképviselője van, aki csak a saját zsebével törődik, meg azzal, hogy Orbán Viktornak megtegye azt, amit parancsol neki.

Dorosz Dávid ellenzéki képviselőjelölt a Pest 5-ös körzetben – Forrás: Párbeszéd Magyarországért fotósa

Ha a 2018-as választási eredményekből indulunk ki, akkor Önnek jó esélyei vannak, azonban egy friss kutatás szerint visszaesett az ellenzék támogatottsága ebben a körzetben 2018-hoz képest. Ennek mi lehet az oka?

Egyértelműen meg fogjuk nyerni ezt a körzetet – minden nap sokat dolgozunk ezért. A Republikon kutatása magabiztos előnyt jósol nekem is, és magabiztos az előnyünk a listán is. Tuzson Bencének a dunakeszi irodáján egészen véletlenül egy költöztető cégnek van kint a reklámja: Tuzson Bencének ideje, hogy felhívja ezt a céget, mert április 4-én nem ő lesz ennek a körzetnek a parlamenti képviselője.

Dunakeszi nélkül nyerhető ez a körzet az ellenzék számára?

A körzet minden egyes települését meg fogjuk nyerni. Minden egyes településen többségünk lesz, nekem és az ellenzéknek is. Így Dunakeszin is.

Ezt azért gondolja így, mert Ön szerint az emberek elégedetlenek a jelenlegi képviselővel, vagy megváltoztak a pártpreferenciák az agglomerációban?

Ez azért van, mert a Fidesszel és Tuzson Bencével is elégedetlenek az emberek. Egyértelműen látszik, hogy ez a tizenkét éves ország dúlás és az a maffia kormányzás, amit Orbán Viktor folytatott, annak vége lesz. Tuzson Bence ennek a maffiának az egyik, most már nem annyira fontos tagja, de azért még a tagja, és kiszolgálta ezt a rendszert. Éppen ezért ugyanúgy, ahogy az emberek a körzetben Orbán Viktort is le fogják váltani. Úgy Tuzson Bencét is le fogják váltani.

Viszont van egy nagyon erős, fideszes polgármestere Dunakeszinek Dióssi Csaba személyében. Találkozott már vele, szoktak egyeztetni?

Amikor megválasztott parlamenti képviselő leszek, akkor az lesz a kötelességem, hogy minden rám és nem rám szavazó állampolgárt is a körzetben képviseljek. Éppen ezért minden egyes önkormányzati képviselő és megválasztott polgármester a partnerem lesz, és azon fogok dolgozni, hogy az összes települést a lehető legjobban közösen fejlesszük. Jelenleg is nagyon jó kapcsolatom van a körzet polgármestereinek a többségével. Csömörre, Veresegyházra, Gödre, vagy Erdőkertesre utalok. Nyilván megértem, hogy a Fideszes polgármesterek felé elvárások vannak, hogy most bizonyos kampánytevékenységet folytassanak. Együtt érzek velük, hogy ebben részt kell venniük.

Dunakeszin országos összehasonlításban is jó iskolák vannak, szinte minden szolgáltatás elérhető, a legjómódúbb települések listájának is az élen szerepel. Mit tud ígérni a dunakeszieknek?

Én azt látom, hogy Dunakeszi – sok más agglomerációs településhez hasonlóan, egyrészről megtelt és Dunakeszin az infrastruktúra ezt a lakosság óriási növekedését nem követte le. A dunakesziekkel sokat beszélve rengeteg problémát hallok: orvosi ellátás, orvosi ügyelet, különböző szakrendelések, az elérhető iskolai férőhelyek száma, a régi 2-es útnak a szörnyű állapota, de az is sokaknak probléma, hogy nincsenek akadálymentesítve a dunakeszi vasútállomások. Ezek egyértelműen olyan problémák, amikkel nem törődött helyben se a Fidesz, se a kormányzat. Folyamatosan parcelláznak föl különböző területeket. Ahol eddig egy telken csak egy családi ház volt, most többlakásos társasházakat építenek. Ez részben azért is lehetséges, mert a kormány fokozatosan elvonta az építési hatósági jogköröket a helyi önkormányzatoktól, vagyis a helyi közösségek elvesztették a felügyeletet, és a kontrollt a saját területük egy jelentős része fölött. Ez önmagában mutatja azt, hogy a Fidesznek milyen a gondolkodása, hogy mindent a központban, mindent minél közelebb Orbán Viktor Karmelitában lévő íróasztalához döntenek el. Ezt látják a helyiek is, ahogy járok-kelek köztük, folyamatosan mondják is ezt. Szerintem nagyon téved a Fidesz, ha azt gondolja, hogy Dunakeszit meg fogja nyerni. És ezt ők is érzik. Tuzson Bence fél. Az az ígéret cunami és az a kétségbeesett, lassan tízmillliókat elérő pénzszórás, amit a Facebookon művel, másról sem tanúskodik, minthogy ideges és fél, mert ki fog kapni. Utána közösen, együtt fogunk egy zöld és igazságosabb Pest 5-ös körzetet és Magyarországot építeni.

Dorosz Dávid interjú közben az irodájában – Forrás: Párbeszéd Magyarországért fotósa

Nekünk sok Dunakeszin élő ismerősünk van, ők alapvetően tényleg elégedettek, egy dolgot hiányolnak nagyon: egy kórházat.

Azt gondolom, hogy a kórházfejlesztés, az egészségügynek a kezelése az oktatás mellett az Orbán-kormány talán legnagyobb bűne. Az, hogy a váci kórházba kell nagyon sok dologért elmenni a dunakeszieknek, ez önmagában is probléma. Az ellenzék központi egészségügyi programja ezen is tud majd segíteni. A felelőtlen ígérgetéseknek én nem vagyok a híve, tehát azt nem fogom most mondani, hogy egy-két év alatt kórház fog épülni Dunakeszin. De javítani fogjuk például az orvosi ellátást, a 24 órás ügyeletet, a gyermekorvosi, a fogorvosi és egyéb háziorvosi ügyeleteket. Ezt azonnal meg fogjuk tudni lépni és meg fogjuk tenni azt, hogy egy ekkora méretű városnak minden olyan lehetősége és szolgáltatása meglegyen, ami jár. Pont erről szól a Magyarország szíve programunk, aminek kidolgozásában Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen magam is aktívan részt vettem, mint a legnépesebb agglomerációs választókerület egységes ellenzéki képviselőjelöltje. Kiemelten fontos, hogy azok a vásárlási, egészségügyi, kulturális, szórakozási lehetőségek, amelyek egy nagyvárosban viszonylag könnyen és gyorsan elérhetőek az ott élők számára, azok ugyanolyan könnyen, akár gyalog, akár néhány perces távolságon belül elérhetőek legyenek az agglomerációs településeken is.

Nemrég Jószai Teodórával, a csepeli agglomeráció ellenzéki képviselőjelöltjével beszélgettünk. Ő bedobta a dunai hajózási stratégiát, amelynek az a lényege, hogy legyenek rendszeres hajójáratok a folyóparti agglomerációs települések és a belváros között. Szerinte ezzel a dugókat is lehetne csökkenteni. Ön is Duna-parti körzetben indul, mit gondol erről a felvetésről?

Szerintem ez egy fontos kitörési irány. Én magam is beszélgettem Teodórával, több alkalommal. Annak ellenére, hogy ő délen indul, én pedig északon sok hasonlóság van a körzeteink között. Amikor arról beszélek, hogy komplex megoldáscsomag, akkor például az ilyen javaslatokra gondolok. Nem az egyetlen, de szerintem tud lenni olyan megoldáscsomag, amiben ez is szerepet kap.

Pillanatnyilag melyek azok a legfontosabb ügyek az agglomerációval kapcsolatban, amelyekre a megválasztása esetén Önnek mindenképpen figyelnie kell, foglalkoznia kell vele?

Szerintem nem egy-egy szakpolitikai ügy a legfontosabb, hanem az egységes agglomerációs szemlélet. Jelen pillanatban a Fidesz-kormány lényegében úgy kezeli ezeket a településeket, akár Budapestet, Dunakeszit, Gödöt, akár Szentendrét vagy Szigetszentmiklóst, hogy a település táblánál véget érnek az adott település problémái, igényei. Miközben Budapest és környéke lényegében lassan egy közel 3 milliós, egységesen lélegző európai, sőt, ha kiterjesztően akarom értelmezni az agglomerációt, akkor a határai már benyúlnak Komárom-Esztergom, Fejér és Bács-Kiskun megyébe. Mindenhol a világon ez egy komplex, holisztikus szemléletet kíván, és egyre több helyen ennek saját intézményi struktúrája is van.

A holisztikus szemlélet mit jelent az urbanisztikában?

Azt jelenti, hogy együtt kell néznünk a fejlesztést, a közlekedést és a közműszolgáltatásokat, és akár az olyan szolgáltatások fejlesztését is, mint amikor arról beszélünk, hogy kultúra, mozgás, hogy uszoda, sportcsarnok épüljön. Éppen ezért ennek egy kormányváltás után önálló intézményi struktúrát kell adni. Létre szeretnénk hozni a Budapesti Metropolisz Tanácsot, aminek kifejezetten az lenne a célja, hogy a fővárosi önkormányzat, a kerületek és az agglomerációs önkormányzatoknak a közös döntéshozó fóruma legyen fejlesztéspolitikai valamint különböző közszolgáltatási működtetési területeken. Mivel Pest megye az EU-nál átkerült egy másik kategóriába, kifejezetten sok pénz fog érkezni az agglomeráció fejlesztésére. A kormányváltás után mindenképp ismét érkezni fognak EU-s pénzek, ezek Pest megye fejlődését is szolgálják majd.

Ön az első, aki egységes agglomerációs döntéshozatalról beszél. A Budapesti Metropolisz Tanács pontosan mi lenne? Ki lenne a vezetője? Mitől működne? Miért tartanák be az érintettek ennek a szervezetnek a döntéseit?

Nyilvánvalóan a részletszabályokat a megalakuló testületnek az új kormánnyal és az új parlamenttel együtt kell majd kialakítania. Egyébként régebben volt ehhez hasonló fórum, a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács elnevezés alatt, amiben a budapesti kerületek és az agglomeráció 80 települése együttműködött. Részben ennek a felújítása lenne, mert ezt az együttműködést  a Fidesz lényegében bedobta a kukába 2010-ben. Ezért tartunk most ott, hogy miközben leépítették az együttműködést, a lakosságszám felrobbant, és most itt állunk egy hatalmas problémahalmaz közepén. Ugyanazokat a problémákat és kihívásokat látjuk majdnem minden agglomerációs településen. Az európai pályázati pénzek felhasználásával például a közműszolgáltatásoknak a nagyon sokszor összeérő problémáit kell hatáskörileg ide berakni – egységes szemlélet, több forrás, nagyobb hatékonyság. Ez jelen pillanatban még egy koncepció, amit kormányváltás esetén elkezdünk közösen áttárgyalni és megvalósítani.

Az agglomerációs településeken valóban szinte mindenhol ugyanaz a probléma: új lakóparkok épültek, sok az új kiköltöző, de a települések szolgáltatásai, és az infrastruktúra nem, vagy alig változott. Nincs elegendő férőhely a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, nincsenek mindenhol aszfaltozott utcák, megfelelő csatornázás, ivóvízellátás. A napokban Nagytarcsán emiatt demonstrációt tartottak, a helyiek egy csoportja a polgármester leváltását követeli. Elegük van abból, hogy szerintük a település vezetője nem tesz semmit értük, és állítólag szóba sem áll velük.

Az agglomerációban élők közül sokan a tűréshatáron vannak azzal kapcsolatban, hogy miként fenntartható a normális élet. Teljesen jogosan. Ez csúcsosodott ki most Nagytarcsán. Nekünk új kormányként a legelső feladatunk az lesz, amit már most a kampányban is elkezdünk: elismerjük, felismerjük és képviseljük ezt a problémát, nem pedig a szőnyeg alá söpörjük, ahogy a Fidesz tette az elmúlt 12 évben. A kormányváltás után pedig megvalósítjuk a Magyarország szíve programot, létrehozzuk a Budapesti Metropolisz Tanácsot és konkrét lépéseket teszünk, hogy pozitívan változzon meg az agglomerációban élők élete. Az, ahogy ma zajlik az agglomeráció fejlődése, nem fenntartható és ez emberi, családi és előbb-utóbb gazdasági, természeti tragédiákhoz fog vezetni.

Dorosz Dávid ellenzéki képviselőjelölt a Pest 5-ös körzetben – Forrás: Párbeszéd Magyarországért fotósa

Mit üzen azoknak a polgármestereknek, akik nem állnak szóba a településük lakosságával?

Azt, hogy 2024-ben meg fogják ennek inni a levét, mert a nép ellen politizálni hosszú távon nem lehet.

A Magyarország szíve program és a Metropolisz Tanács csak akkor működhet, ha kormányváltás van. Mi lesz ezekkel az elképzelésekkel, ha marad a Fidesz-kormány?

Nem készülünk arra, hogy ellenzékben legyünk, arra készülünk, hogy kormányváltás lesz, és ezért dolgozunk minden egyes nap, és ennek kapcsán állítjuk össze mind a szakpolitikai, mind pedig a politikai terveinket.

Oké, de azért biztosan van „B”-terve is, nem?

Én, mint aki sok sikeres kampányban volt szerencsém különböző pozíciókban részt venni, pontosan tudom, hogy ilyenkor előre megyünk, és azzal foglalkozunk, hogyan tudjuk a lehető legjobb eredményt elérni. Kint vagyunk az utcán, kint vagyunk a terepen, dolgozunk, ezt tudjuk most tenni. Nyilvánvalóan nekem megválasztott országgyűlési képviselőként, akár ellenzékben leszek, akár a kormányon, legelső és legfontosabb feladatom, hogy a körzetemben, az ország legnagyobb lélekszámú választókörzetében lévő hét településen élő embereknek a szavát képviseljem, és talán van egyfajta extra felelősségem is azzal kapcsolatban, hogy ez egy agglomerációs körzet az előbb említett problémákkal.

Bő egy évvel ezelőtt Ön volt a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettese Karácsony Gergelynek. Ebben a pozíciójában többször beszélt a dugódíjról és a dízelautók Budapestről történő kitiltásának a lehetőségéről. Agglomerációs képviselőként mit mond az autósoknak?

Én magam is nagyon sokat járok autóval, teljesen egyértelmű, hogy az agglomerációban nem lehet ma sokszínű családi életet autó igénybevétele nélkül élni. Ahogy korábban mondtam, az agglomeráció tekintetében a komplex megoldásban hiszek. Ez pont arról szól, hogy fejlesszük a közösségi közlekedést és minden más közlekedési lehetőséget, és ezzel párhuzamosan nagy erőkkel fejlesztjük a helyi szolgáltatásokat (bolt, bölcsőde, iskola, orvos, uszoda stb.), amik így könnyen a közelben elérhetőek lesznek. Ha viszont távolabbra kell utazni, akkor legyen a közelben vasútállomás, jól járó buszok, amiket akár biciklivel is el lehet érni és legyenek megfelelő P+R parkolók, hogy az autót is le lehessen rakni. És igen, vannak olyan élethelyzetek, amikor csak az autó a megoldás, ez is a komplex csomag része.

Akkor konkrétabban kérdezzük: Ön támogatja a dugódíjat és a dízelek kitiltását?

Én azt támogatom, hogy egy olyan egységes közlekedési,- és agglomeráció fejlesztési csomag legyen, amellyel sokkal élhetőbb lesz az agglomeráció és sokkal élhetőbb lesz a budapesti közlekedés is. Vagyis „A”-ból „B”-be a lehető leggyorsabban és kényelmesen lehessen eljutni. Ezen dolgozunk Karácsony Gergellyel és sok agglomerációs ellenzéki országgyűlési jelölttel közösen.

Ez egy diplomatikus válasz volt. Az agglomerációban élő csaknem egymillió autóst azért érdekelné, hogy három év múlva kényelmesen be tudnak-e menni Pestre, vagy pedig csak a legközelebbi P+R parkolóig jutnak el azok, akiknek dízelautója van.

Szerintem teljesen egyértelmű, hogyha kormányváltás lesz, az agglomerációban élő autósok sokkal gyorsabban tudnak majd bejutni a fővárosba, mint most. Erről szólnak a körzetemhez kapcsolódó útfejlesztési javaslataim is. A Fót-Veresegyház elkerülő út, a régi kettes út felújítása, illetve a P+R parkolók és bicikliutak építése. Fidesznek 12 éve volt hogy tegyen valamit, helyette besöpörték az egészet a szőnyeg alá, és ahol tudtak parcelláztak így növelve a problémákat.

Vitézy Dávid és az általa vezetett Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) rengeteg projektet visz Budapesten és környékén, erről nemrég hosszú interjúban beszélt nekünk. Ön miként látja a BFK szerepét egy esetleges kormányváltás után?

A Budapesti Fejlesztési Központban személyesen ismerek nagyon sok szakembert, akik közlekedésfejlesztés vagy a tervező oldalon nagyon jók. Tehát szerintem ott van egy nagyon jó szakembergárda. Nyilván Vitézy Dávid is, ha csak a szakértelmét nézzük, akkor egy nagyon jó szakember és részben hasonló gondolatokat képvisel, mint amilyeneket én vagy Karácsony Gergely képviselünk. A probléma az, hogy Vitézy Dávid már rég nem szakember, hanem annak a politikai projektnek a része, amihez ő nyilván részben családilag is kötődik, ez pedig az, hogyan lehessen a Fővárosi Önkormányzatot a lehető legjobban ellehetetleníteni. Nyilván ennek a stratégiának vannak brutális részei. Ő inkább a finom részét képviseli, ami inkább elegánsan, szépen mosolyogva próbálja a fővárost lehetetlen helyzetbe hozni. Egy kormányváltás esetén azt gondolom, hogy a BFK-ban lévő szakemberekkel és az ottani tervekkel kell és lehet együtt dolgozni, és Vitézy Dávidnak is a hozzáállása valószínűleg szakmaibb alapú lesz egy kormányváltás esetén.

Tehát Vitézy Dávid marad?

Választások előtt bőven korai arról beszélni, hogy Vitézy Dávid milyen szerepet vállalhat. Én a körzeteben is mindig azt mondom, és ezt most általánosságban is mondom, hogy április 4-e után minden olyan emberrel, aki egy zöldebb, igazságosabb és élhetőbb Budapestért, agglomerációért, Magyarországért akar tevékenykedni, annak szerintem meglesz a helye, hogy tudjon dolgozni.

Önnek nincsenek családi gyökerei Dunakeszi környékén. Hogyan lehet Budapestről például a gödieket képviselni?

Az időm és munkám nagy része Dunakeszihez és többi 6 településhez köt. Ebben benne van, hogy az elmúlt közel egy évben rengeteg munkát raktam én is, és a csapatom is, és a helyben lévő támogatóim abba a munkába, aminek az eredménye részben az a 30 oldalas részletes, településekre lebontott szakpolitikai program, amit a honlapomon is nyilvánosságra hoztunk. Részben pedig az a majdnem kétharmados többség, amivel az előválasztáson engem támogattak az emberek, az országban az egyik legnagyobb aránnyal és legtöbb szavazattal választottak meg – talán ez sem véletlen. Én minden eddigi élettapasztalatomat, nemzetközi, klímavédelmi, közlekedési, fejlesztési tudásomat a körzet szolgálatába fogom állítani, ugyanúgy, ahogy a parlamenti képviselői tapasztalatomat is. Parlamenti képviselőként az egyik legaktívabb képviselő voltam, több mint 500 módosító javaslatot és 34 saját törvényjavaslatot nyújtottam be. Az interjú során korábban kérdezték, miért vagyok harcias? Azért, mert erre a kitartó harciasságra van most szüksége a Pest 5-ös választókörzetben élőknek. És igen, ezt a keménységet, harciasságot ajánlom a helyieknek, mert értük harcolok, és ha kemény vagyok, akkor értük vagyok kemény, és azért vagyok ilyen eltökélt, mert nem kapták meg azokat a lehetőségeket, amelyeket megérdemelnének az itt élők. Erről szól április 3.

Az interjút Jana Gabriella és Pálmai L. Ákos készítette, ha kíváncsi vagy rájuk, kattints ide.

Ha már idáig eljutottál ezeket az interjúkat se hagyd ki

Kiemelt kép: Dorosz Dávid – Forrás: Párbeszéd Magyarországért fotósa