Egy utas rosszulléte miatt Budapesten szakította meg útját a Qatar Airways Doha – Birmingham járata hétfőn.

A Qatar Airways QR 35-ös járatszámmal közlekedő, Dohából Birminghambe tartó járatát teljesítő Boeing 787-8 Dreamliner személyzete Erdély felett döntött az út megszakítása mellett, mert egy utas rosszul lett a fedélzeten.

Az A7-BCL lajstromjelű Dreamliner hajnali 5:40-perckor leszállt a budapesti repülőtéren, majd a számára kijelölt helyre gurult.

Az állóhelyen az AMS Repülőtéri Sürgősségi Szolgálat szakemberei megkezdték a beteg utas ellátását, akit később az OMSZ repülőtérre riasztott mentőegysége kórházba szállított.

Az AMS közlése szerint a fedélzeten egy szívproblémákkal korábban kezelt, fiatal katari férfi lett rosszul, aki mellkasi fájdalomra panaszkodott és pulzusa szapora volt.

A repülőgép reggel nyolc óra előtt néhány perccel folytatta útját Birmingham felé.

Legutóbb idén április 19-én a Qatar Airways Doha – London járatát teljesítő, egyik Airbus A380-800-as típusú óriásgép szakította meg útját a budapesti repülőtéren egy utas rosszulléte miatt – írja az Airportal.hu.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI