Letették az újonnan épülő gyáli sportcsarnok alapkövét így hamarosan nagyszabású börzék, expók is lesznek Gyálon. A sportcsarnok 2,4 milliárd forintba kerül és több mint 500 ember fér el benne.

Az ünnepélyes eseményen Pápai Mihály, a város polgármestere köszönetét fejezte ki a 800 millió forintos állami támogatásért, amelynek hála – ahogy fogalmazott – a település a jövőben nagyszabású börzéknek, expóknak, városi kezdeményezéseknek adhat otthont. Ezek mellett a helyi sportegyesületek is használhatják majd az új létesítményt. A beruházással lehetősége nyílik a városnak arra, hogy a versenysportigényeknek és a szabadidős programoknak is teret biztosítson” – jelentette ki a polgármester

Az új sportcsarnok a mindennapos testnevelés órák megtartását és a helyi sportéletet is segíti majd. Az építkezés költségvetése bruttó 2,4 milliárd forint, a munkálatok tavaly novemberben kezdődtek meg és várhatóan idén decemberre fejeződnek be. A létesítmény több mint 500 fő befogadására lesz alkalmas, fix és mobil lelátóval is rendelkezik majd. A csarnok mellett szauna és edzőterem is létesül, a hosszú távú tervek között pedig egy 22 szobás szálloda építése is szerepel.

 


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!