A Tinnyei Régió Munkacsoport egy látványos, jól követhető videón magyarázza el, miért és hogyan alakult ki Budapest környékének a közlekedési hálózata, mi lesz az M0-ás bővítésének következménye és mire számíthatnak a 10-es út mellett élők. Attól tartanak, hogy élhetetlenné válik Tinnye, Piliscsaba és Pilisvörösvár, de van megoldási javaslatuk is.

Ahogy azt korábban itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is megírtuk. Az M0-ás nyugati szakasza végül nem az eddig ismert fővároshoz közeli, hegyvidéki területeken fog megépülni, hanem távolabb.

Az M0-es autópályát Esztergommal összekötő M100-as út lesz az M0-ás nyugati szektora. A probléma, hogy az M0-ás jelenlegi vége és az M100-as összekötésére még nincs elfogadott nyomvonal. Erre egy lehetőség a 10-es úttal szinte párhuzamosan tervezett M10-es gyorsforgalmi megépítése lenne.

Kapcsolódó cikk: Itt az M10-es útért harcolók petíciója, sok tízezer aláírást várnak

A megyeri híd és a Solymár közti M0-ás észak-budai szakaszának tervei már elkészültek, így attól tartanak a 10-es út mellet élők, ha az M10-esnél előbb készül el az M100-as, akkor az M0-ás forgalmának egy jelentős része a most is roppant zsúfolt 10-es útra zúdul.

Újabb kapcsolódó: Lezárnák a 10-es utat, hogy végre elkezdődjön az M10-es gyorsforgalmi építése

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál kiemelten figyeli az M0-ás építése körüli vitákat. Már decemberben borítékoltuk, hogy az M0-ás építésének áthelyezésével a viták is áthelyeződnek a Budakeszi-Solymár vonalról a 10-es út menti településekre.

Témába vág: Végleg eldőlt: Nem a budai hegyekben, hanem távolabb épül meg az M0-ás nyugati szakasza

Tinnye különleges helyzetére hívja fel a figyelmet a Tinnyei Régió Munkacsoport videója. Az alábbi videó készítői nagyon érthetően mutatják be, mire számíthatnak a tinnyeiek, a 10-es út mentén élők és milyen megoldások lehetségesek.

Kiemelt kép: részlet a videóból