Tervpályázat után választották ki, hogy milyen legyen Dunakeszi megújult járásbírósága. Több munkát is elismertek. A kiírók elégedettek voltak.

A jelenlegi épület nem méltó a bíróság dolgozóihoz és a polgárokhoz – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke Dunakeszin, a Dunakeszi Járásbíróság épületét érintő építészeti tervpályázat ünnepélyes eredményhirdetésén – írja a Dunakeszipost.hu.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. A cikkeinket havonta sok százezren olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

A Googleben elérhető, két évvel ezelőtt készült felvételen így néz ki a bíróság épülete

Az elnök beszélt még arról is, hogy méltó környezetben dolgozhassanak a bírósági szakemberek és az ügyfelek is kellemes környezetben intézhessék ügyeiket. A tervpályázat arra hívta fel az építészeket, hogy Dunakeszi látványába beleillő épületegyüttest álmodjanak meg.

A kiírok fontosnak tartották, a régi épület környékén található zöldterületek megtartását és a parkosítást. Az ügyféltér egy nyitott és ellenőrzött rendszer lesz. Külön érdekesség, hogy teljesen különválik a dolgozói rész és az őrizetesek területe.

Az utóbbiba külön bejáraton lehet majd bemenni. Az ünnepségen Csák Éva, a Dunakeszi Járásbíróság elnöke elmondta, hogy a létszámbővítések miatt már 45-en vannak, ezért elvárható volt a jobb munkakörülmények kialakítása.

A pályázati felhívásra 27 pályamű érkezett, melyeket az építészekből, építőmérnökökből és a Dunakeszi Járásbíróság jogász képviselőjéből álló Bíráló Bizottság plenáris ülések keretében értékelt.


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!