Elrendelte letartóztatását a bíróság annak a férfinak, akit a Pest megyei rendőrök halált okozó ittas járművezetéssel gyanúsítanak a 2018. november 12-én Érden történt gázolás ügyében. Óriási a tét, hiszen 10 éves szabadságvesztést is kaphat.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, közúti közlekedési baleset történt 2018. november 12-én délelőtt Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál kiemelkedő látogatottsága felpörgeti az üzletet. A filmből ismert Üvegtigris büfének már segítettünk, a te vállalkozásodat is fellendítjük, hiszen minket olvasnak a vásárlóid! Klikk ide a részletekért!

A rendőrségi adatok szerint a baleset során egy személygépkocsi előbb egy gyalogosan közlekedő idős férfit elgázolt, majd egy másik gépkocsival frontálisan ütközött. Az elgázolt gyalogos a helyszínen életét vesztette, a járművek vezetői pedig súlyosan megsérültek az ütközés következtében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az üggyel összefüggésben egy 27 éves érdi férfit hallgattak ki gyanúsítottként halált okozó ittas járművezetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. november 19-én elrendelt.

Ki számít ittas sofőrnek?

Amennyiben a bíróság elítéli a férfit, akár 10 éves szabadságvesztést is kaphat. A törvény szerint ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.

Érdemes tudni, hogy abban az esetben, ha valaki vezetés előtt fogyasztott alkoholt, és a vezetéskori véralkoholszint még nem, de a vérvételi már a 0,50 milligramm/liter értéket meghaladja, – és a sofőr olyan időtartamban tervezte a vezetést, amely még időben egybe esett volna a vérvétel időpontjával – akkor ittas vezetés kísérlete miatt vonhatják felelősségre.


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!